„Már most futnak az ifjak a tanári pálya elől”
▶︎ Vajon van-e tanulság annak, ahogy az 1890-es évek tanársztrájkja végződött? Meddig lehet és meddig kell elmenni a kormánnyal szemben?
▶︎ A cikk alján te is aláírhatod a Tanítanék petícióját a státusztörvény ellen.
Magyarországon a tanári illetmények rendezésének kérdése nem éppen újkeletű probléma. Az 1890-es évek elején bevezetni tervezett kormányzati intézkedések az értintettek – a tanárok – körében komoly aggodalmakat váltottak ki a (FIGYELEM!) tanári életpályamodell kapcsán. A vidéki tanárok sztrájkja végül az eredeti törvényjavaslat módosításával és részsikerekkel zárult.
1891. december 12-én a Kolozsvár c. lap arról tájékoztatta az olvasókat, hogy az akkor éppen influenzában szenvedő pénzügyminiszter, Wekerle Sándor helyett maga Szapáry Gyula miniszterelnök nyújtotta be a képviselőház aznapi ülésén a tisztviselők illetményének emeléséről szóló törvényjavaslatot.
Wekerle Sándor családjával 1893 körül
Az „ágazati pótlék” régi trükk: ismerkedjünk meg a szálláspénzzel
A törvényjavaslat összesen 11 fizetési osztályba sorolja az állami hivatalnokokat. Ezek közül a legmagasabb fizetést az első osztályban levők, a legkisebbet pedig értelemszerűen a legutolsó, a XI. osztályban levők húzták.
A tervezet 17. §-a szerint a tanárok a IX. rangosztályba tartoznak és a javaslat szerint abban is maradnak.
Hogy mit jelent ez forintosítva? A törvényjavaslat az első négy rangosztály fizetését nem érinti, s csupán az összehasonlítás kedvéért:
„Az ötödik rangosztályban a fizetés 5000, illetőleg 4000 frt. A szálláspénz Kolozsvárt és Marosvásárhelyt 7000 frt.
Hatodik rangosztály: Fizetés 3000–2500 frt. Szálláspénz a fenn nevezett helyeken 860 frt.
Hetedik rangosztály: Fizetés 2400–2200 frt. Szálláspénz 420 frt.
Nyolczadik rangosztály: Fizetés 1800–1600–1400 frt. Szálláspénz 350 frt.
Kilenczedik rangosztály: Fizetés 1300–1200–1100 frt. Szálláspénz. 280 frt.
Tizedik rangosztály: Fizetés 1000–900–800 frt. Szálláspénz 245 frt.
Tizenegyedik rangosztály: Fizetés 700–600–500 frt. Szálláspénz 210 frt.”
▶︎ Ahogy a jobb oktatásért folytatott küzdelem, úgy ezek az oldalak is pénzbe kerülnek. Támogasd ezen a linken a Tanítanék erőfeszítéseit, hogy még sok ilyen cikket írhassunk a jövőben.
Mennyit ér egy vidéki?
Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye 1891-92/6. számából az is kiderül, mi a bérfeszültség egyik oka. Míg Budapesten 400 forint a szálláspénz, vidéken (Debrecen, Fiume, Győr, Kassa, Kecskemét, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Miskolc, Nagykanizsa, Nagyvárad, Pécs, Pozsony, Sopron, Szabadka, Szeged, Székesfehérvár, Sziszek, Temesvár, Újvidék) 280 forint, egyéb helyeken pedig 200 forint. Ez azonban csak a kisebbik gond: az új rendelkezés fizetéscsökkentést jelentene a tanároknak.
Úgy fest, a törvénytervezet a béreken is spórol, így
az új besorolás a tanárok számára 100–300 forintos bércsökkenést jelent a korábbiakhoz képest
– legalábbis az első évben; a fizetés később emelkedne csupán az eredeti szintre. A lap számításai szerint az új besorolással a tanárok a szabályozás előtti fizetésük szintjét csak akkor érnék el újra, ha 15 év szolgálati viszony után bejutnának a VIII. rangosztályba, és további öt év után, azaz összesen 20 év szolgálati viszony után – a pótlékokkal együtt – kapnának kézhez annyit, mint a törvényjavaslat benyújtása előtti pillanatban.
1892 decemberének végén a sajtóban már olyan hírek látnak napvilágot, hogy a tanárok sztrájkra készülnek, amennyiben az általános fizetésrendezés számukra hátrányos formában nyilvánulna meg. A Magyar Hírlap 1892. december 23-i számában egyenesen úgy fogalmaz:
„Ez mindenesetre egyike volna a legérdekesebb sztrájkoknak, amelyekről a történelemnek tudomása van és nem szolgálna valami nagy dicsőségünkre, hogy éppen a mi országunkban teremnek meg ez a speczialitás, akármennyire méltányosak és jogosak is a mi kultúra-terjesztőink kívánalmai”
1892. december 28-án a Budapesti Hírlap arról írt, a kormány pótelőterjesztésében hozott javaslatokkal próbált megnyugvást elérni. A pótelőterjesztés részletezte, hogy a törvény életbelépésének első esztendejében milyen jövedelmi viszonyok jellemeznék a tanári kart, ahogy azt is, 10 évvel a törvény életbe lépése után milyen jövedelmekre számíthatnak a tanárok. Utóbbi állapot szerint:
„A gimnáziumoknál: a VII-ik rangosztályban egy igazgató 2200 frt fizetéssel; a VIII-ik rangosztályban 6 igazgató 1800 frt és öt igazgató 1600 frt fizetéssel; továbbá 12 rendes tanár 1800 frt és 11 rendes tanár 1600 frt fizetéssel; a IX-ik rangosztályban 57 rendes tanár 1300 és ugyanennyi 1200 frt fizetéssel. – A reáliskoláknál lesz: a VII-dik rangosztályban egy igazgató 2400 frt, egy 2200 frt és egy 2000 frt fizetéssel; a VIII-ik rangosztályban 11 igazgató 1800 frt, 10 pedig 1600 frt fizetéssel; továbbá 25 rendes tanár 1800 frt, 24 pedig 1600 frt fizetéssel; a IX. rangosztályban 107 rendes tanár 1300 frt, 106 pedig 1200 frt fizetéssel (a lakpénzek változatlanul maradnak).”
Sztrájk (?!)
Úgy tűnik azonban, a vidéki és budapesti tanárok anyagi helyzete közötti megkülönböztetés volt a végső csepp a pohárban, erős sztrájkhangulatot okozott a vidéki tanárok soraiban. Számos vidéki városban határozatokat hoz a nevelőtestület; a vidéki tanárság sérelmeit pedig talán legjobban a brassói tanárok követelései foglalják össze a Magyar Hírlap lapjain 1892. december 29-én:
„Mióta különb a fővárosi tanár a vidékinél? Mi okolja a magasabb törzsfizetést, a magasabb rangosztályt? S ha különbek tehetségben, szorgalomban, buzgóságban a fővárosi tanárok a vidékieknél, akkor meg azt kérdezzük: mivel különb a fővárosi gyermek a vidékinél. Emez talán gyengébb tanárt érdemel a fővárosinál?”
A tanárok egészen sötét képet festenek az új helyzet nyomán az oktatásügyben előálló képről:
„A tanárnak megtörik a munkakedvét, elölik ambiczióját. A nemes pályát nem az ambiczió, a munkakedv fogja elfoglalni, hanem a közöny és az elkényszeresedés fog azon tanyát ütni.”
Az elkeseredett tanárok szerint természetesen az eljövendő áldatlan állapotok semmiben nem fogják befolyásolni a felelős döntéshozókat, akik majd fényesnél fényesebb jelentéseket fognak az országgyűlés elé terjeszteni a közoktatás állapotáról. Ezzel szemben viszont az alábbi aggodalmuknak adnak hangot:
„A tanár főhivatása lassan-lassan mellékhivatássá lesz. Abból, mit az állam fizet, nem tarthatja el a családját, nem járathatja feleségét, gyermekeit tisztességes ruhában, nem nevelheti őket: megkeresi hát a szükséges pénzt ott, ahol lehet. S mert az állam nem csapja el, hacsak valamennyire megfelel kötelességének az iskolában, ellenben a magános munkaadó megköveteli a lelkiismeretes munkát – megfizeti, joga van rá! – mi következik ebből?”
Hogy mi marad a tanárból az iskolának? A tanárok nem maradnak adóssal a válasszal:
„Egy erejét, kedvét, lelkesedését, lelkiismeretét vesztett lény, aki az állam főkönyvében a IX. rangosztályba van sorozva, a közéletben tanár a neve, de minden egyéb, csak nem tanár.
És elkövetkezik az az idő, amikor még ilyen tanár sem lesz. Már most futnak az ifjak a tanári pálya elől. Mért szerezze meg az ifjú a tanári diplomát, talán azért, hogy a IX. rangosztályba jusson, a hová hamarább eljuthat, ha a gimnázium negyedik osztályából kilép s hivatal után lát. Ha a helyett, hogy töri magát a tanulással, ahelyett, hogy éhesen virrasztja át vastag könyvek mellett a hosszú téli éjszakákat – szorgalmasan töri magát protekczió után.”
A tanárok végső üzenetüket gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter felé fogalmazzák meg:
„Ez a jövő, a közel jövő képe, kegyelmes uram. Ma még talán megmentheti ettől az országot, holnap, holnapután nem, bizonyosan nem.”
Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi miniszter
A brassói tanárok az alábbi pontokban fogalmazzák meg követeléseiket, lépéseiket, álláspontjukat:
„1. Feloszlatják a tanári körüket.
2. Kilépnek mind a harminczöten az orsz. középiskolai tanáregyesületből.
3. A miniszter urat szervilis férfiak félrevezették.
4. Többé sem miniszter, sem képviselő urak előtt meg nem alázzák magukat anyagi javuk érdekében.
5-ször. Minden ifjat lebeszélnek arról, hogy tanári pályára lépjen.
6-szor. Nem adóznak sem szellemi munkával, sem pénzzel semmiféle egyesületnek. Ezzel is megtakarítanak valamicskét.
7-szer. Jelszó: ’Nem adózni és újonczot nem állítani.’”
▶︎ Ahogy a jobb oktatásért folytatott küzdelem, úgy ezek az oldalak is pénzbe kerülnek. Támogasd ezen a linken a Tanítanék erőfeszítéseit, hogy még sok ilyen cikket írhassunk a jövőben.
Egyeztetések: személyesen a miniszterelnök ül le tárgyalni
A helyzet további eszkalációját elkerülendő, a legmagasabb kormányzati körök – személyesen a miniszterelnök – ül le tárgyalni a tanárok képviselőivel. 1893. február 15-én a Pesti Hírlap arról cikkezik, hogy az ekkor már miniszterelnök Wekerle Sándor kihallgatáson fogadta Hahóthy Sándort, a polgári iskolai tanárok országos egyletének elnökét, s a tanári fizetések ügyében hosszas egyeztetést folytatott vele. A miniszterelnök a tárgyalások végén felhatalmazta Hahóthyt, hogy megnyugtassa kartársait: „a polgári iskolai tanárok nincsenek és nem is lesznek a tizenegyedik (XI.) hanem a tizedik (X.) és kilencedik (IX.) rangosztályba helyezve; továbbá, hogy segédtanárnak polgári iskolai rendes állomásra senki sem fog kineveztetni.”
A híradás szerint a tárgyalás a miniszterelnök és a polgári iskolai tanárok országos egyletének elnöke között utóbbi nyilatkozata alapján teljesen megnyugtató volt.
„Az elnök meggyőződött róla, hogy a miniszterelnök a legjobb jóindulattal viseltetik a polgári iskolai intézmény és ennek kitartó szerény munkásai iránt s ez az őszinte jó indulat zálogául szolgálhat annak, hogy a törvényhozás a polgári iskolai tanárok országos kongresszusának kérvényét figyelembe fogja venni.”
A tanárok illetményének kérdését végül az 1893. évi IV. törvénycikk rendezi, mely az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, és a megyei törvényhatóságok állami javadalmazásának felemeléséről szól. A törvény 1893. április 1-jén lépett hatályba; első értékelése Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye 1893. március 1-jén megjelent 7. számában lát napvilágot. Az első visszhangok így a részsikerekről szólnak: ahogy a Közlöny fogalmaz:
„Kívánságaink nem teljesedtek, küzdelmünket az a siker, hogy a kitűzött czélt elértük volna, nem koronázta. Mégis megnyugtató pontokra is akadtunk visszatekintésünkben.”
Így sikerült elérni, hogy a rangosztály kifejezés helyett a fizetési osztály elnevezés kerüljön a törvénybe. Sikerült elérni, hogy a képviselőházban legalább ezúttal rokonszenvesen nyilatkoztak a tanárokról. És talán a legfőbb siker, hogy míg az eredeti javaslatban csupán a középiskolai tanárság harmada került volna azonnal magasabb fizetési osztályba, a végleges törvény szerint mintegy fele kerül majd oda – 10 évvel a törvény hatályba lépése után.
A tanárok illetményének rendezése tehát a fentiek szerint nem azonnal jutott nyugvópontra. Arra, hogy aztán 10 évvel később, 1903-ban milyen is volt a helyzet, érdemes a későbbiekben egy részletes pillantást vetni. Egyet elárulhatunk: a történet nem ért még véget, a tanárok helyzete továbbra is rendezésért kiált.