Levél a felmondó pedagógusokhoz

János egyike volt annak a hat pedagógusnak, akiket a Külső-Pesti Tankerület elbocsátott állásából a polgári engedetlenségek miatt. János azóta is részt vesz a közoktatás megmentésére irányuló mozgalmakban, és ugyan nem tanít, új állásában oktatással összefüggő munkát végez. Most azokhoz szól, akik a napokban úgy döntenek, hogy így vagy úgy, de beadják lemondásukat.

▶︎ Ha magad is felmondani készülsz, vagy ha van egy fontos híred számunkra, írj nekünk: szabadvonalzo@gmail.com.

Kedves felmondó Pedagógustársak!

Nem fogok hiú ábrándokat kelteni senkiben. Nem lesz könnyű. Igen, az elején rettenetesen fognak hiányozni a diákok, bizonyos órák hangulata, és az érzés, hogy minden nap valamit hozzáteszünk a világhoz, ha nem is feltétlen ahhoz a nagyhoz, de diákjaink személyes világaihoz mindenképpen. Az elején ez szörnyű érzés. Olyan helyzetekben találni magad, amiben egy jól működő, megbecsülésen alapuló rendszerben soha nem kellene lenned. De te mégis itt vagy, mert hoztál egy döntést. Hogy ez jó vagy rossz, majd az idő eldönti, de mindenképp véleményt nyilvánítottál vele. Sokunkat belekényszerítettek ebbe a döntésbe, amit normális körülmények között talán sohasem kellett volna meghoznunk.

Sokunknak egyik pillanatról a másikra vált bizonytalanná mindaz, amit eddig évekig olykor évtizedekig biztosnak gondoltunk. Mások hosszú évek óta tartják fönn a se vele, se nélküle kapcsolatukat az oktatással. Ők is készültek már meghozni a döntést, de amikor az valósággá válik, egy kicsit minden meginog. Bárhogy is történt, én mindenkit csak arra bíztathatok, higgyen magában, és higgye el magáról, hogy nem csak abban jó, amit eddig oly sokáig szeretettel, odaadással csinált.

Kedves felmondó Pedagógustársak! Az elkövetkező időkben mindenkinek kissé számot kell vetnie magával, és talán a legtöbb esetben egyfajta új identitást is ki kell magának alakítania, hiszen szinte minden munka, amire az ember hivatásként tekint, óhatatlanul személyiségének alapelemévé válik. Fel kell tennünk a kérdést: „Ki vagyok én a tanárságomon túl?”. Készen kell állnunk erre a kérdésre, mert valódi változást csak akkor érünk el, ha mi is nyitottak vagyunk arra. Sokaknak most újra kell építeniük önmagukat, meg kell állniuk egy kicsit, hogy felfedezhessék azokat a képességeiket, amik értékessé teszik őket a munkaerőpiacon, és persze azért is, hogy ép lélekkel vészelhessék át azt az időszakot, amíg ismételten magukra nem találnak.

Ne legyetek áldozatok!

Mindenekelőtt a legfontosabb, amire bíztathatok minden sorstársat, hogy a mégoly fájdalmasan is meghozott áldozat után, ne ragadjanak bele ebbe a szerepbe. Ne legyetek áldozatok! Mert ha már nem is az iskola falain belül, de életünkkel, döntéseinkkel példát fogunk mutatni továbbra is diákjainknak, akik könnyen lehet, hogy most még nagyobb odafigyeléssel fognak majd figyelni minket, hiszen ők maguk is saját bőrükön érzik, mennyire nehéz is belépni egy új, bizonytalan világ kapuján.

Ma is itt van előttem, mennyi elismerő és boldog szempár tekintett vissza rám, amikor a kérdésre, hogy: „És a tanár úrnak lett munkája?”, azt mondhattam: „Igen”.

És épp ezért, ne is elégedjetek meg olyan lehetőségekkel, amiket esetleg méltánytalannak tartotok. Higgyétek el, hogy mi, tanárok igenis a 21. század kihívásaira is válaszolni képes munkavállalók vagyunk, akik eddigi munkájuk során megannyi bonyolult és a legkülönfélébb kompetenciákat megmozgató problémát oldottak meg. Egész életünkben tanítottunk, ezáltal pedig tanultunk, diákjaink támogatásával az ő világukban való jártassággal pedig akár a legfrissebb gondolatoknak is birtokosai vagyunk. Sokat és jól dolgozunk, és ha valamitől, a felelősségvállalástól biztosan nem riadunk vissza. Higgyétek el, hogy nem kell feltétel nélkül megelégednetek a már-már közhelyként emlegetett pénztárossággal.

A gond az, ha meg se próbálod.

Sokszor hallottam saját kollégáimtól is, hogy: „Majd max. beülök pénztárosnak.”, mintha ez lenne az egyetlen kiút ebből a helyzetből. Higgyük el végre magunkról, hogy értelmiségiek vagyunk, és akár más karrier is elérhető számunkra. Persze teljesen rendben van az is, ha valaki ezt vagy ehhez hasonló utat választ, ha valaki ebben látja a boldogulását, akkor csakis és kizárólag a legnagyobb erőt és kitartást kívánok hozzá. Csak reménykedhetem, hogy az előbbi mondataimból nem az értelmiség gőgjét halljátok ki, hanem csak az egyszerű bátorítást, mert arra mindenkinek szüksége van ebben a helyzetben.

Biztosan lesznek olyanok is, akik nem fogják bírni elviselni a hiányt, a tanárlét, a diákok, az iskola hiányát, és végül úgy döntenek, hogy bármilyenek is a körülmények, ők mégis visszamennek. Nekik csak annyit üzenhetek, hogy egy percig se érezzétek ezt kudarcnak. Ti megpróbáltátok, ti jeleztétek, hogy ez így nincs rendben. A gond az, ha meg se próbálod.

Aki már tudja, hogy hova, merre tovább, szerencsésnek mondhatja magát, de ki tudja, lehet még előtte is nagyon rögös út áll. És a legtöbbünknek ez egy hosszú folyamat lesz sok állomással, változtatással, újra és újra felmerülő kérdésekkel. Legyünk hát türelmesek önmagunkhoz, és ha van rá lehetőségünk, próbáljuk a legjobbat kihozni ebből az egészből.

Végezetül pedig szeretném tiszteletemet kifejezni minden kolléga iránt, aki ilyen nehéz helyzetben is vállalta a pályaelhagyás rendkívül kemény döntését, hogy a legvégső eszközzel próbálja felhívni a figyelmet a jelen oktatási rendszer elfogadhatatlanságára.

Budapest, 2023.07.03.

Minden felmondó kollégának kitartást kívánva:

Rábai János

A levél gondolataival egyetért és szintén támogatását fejezi ki:

Horváth Brigitta
Molnár Barbara
Nemes Mária
Ocskó Emese
Ősi Judit
Palya Tamás
Pfeiffer Norbert
Szabó Márton
Törley Katalin
Törökné Pethő Erzsébet
Velényi Dóra

▶︎ Ahogy a jobb oktatásért folytatott küzdelem, úgy ezek az oldalak is pénzbe kerülnek. Támogasd ezen a linken a Tanítanék erőfeszítéseit, hogy még sok ilyen cikket írhassunk a jövőben.