Tényleg katonákkal töltik fel az iskolák tantestületeit?

„Egy teljesen laikus szülőnek is nyilvánvaló, hogy nem a katona a megfelelő ember egy iskolában” – mondja a Szülői Hang alapítója, Miklós György, a bizarr törvénymódosításról, amely szerint 55 év feletti hivatásos katonákat vezényelhetnek ki az oktatási intézményekbe. Akiknek nem csak, hogy kötelező fogadniuk a honvédeket, de adott esetben előnyben is kell részesíteni őket – akár egy szakos pedagógussal szemben is. Vagy meg kell szervezni számukra a szükséges átképzést.

Mennyire megfontolt döntés, hogy a hazájuk szolgálatára felesküdött katonákat nem a seregben foglalkoztatják tovább, hanem – akár akaratuk ellenére is – „kivezénylik” egy általános iskolába, gimnáziumba? Ahol a fogadó intézménynek (pontosabban a tankerületnek) kötelessége a kivezényelt honvédet abban a munkakörben alkalmazni, amihez képesítése van, vagy ha nincs neki ilyen éppen, akkor köteles gondoskodni arról, hogy a munkakör betöltéséhez szükséges képzést a kivezényelt honvéd megkapja.

A Civil Közoktatási Platform és a Szülői Hang Közösség egy salátatörvény következményeire próbálja felhívni a figyelmet (kiáltványuk ezen a linken írható alá)  – mely jogszabályt – szokás szerint – azért terjesztenek be ebben a formában, hogy ezzel elkerülhessék a kérdésről folytatandó társadalmi vitát. Márpedig ezer sebből vérzik az elképzelés. Erről beszélgettünk Miklós Györggyel, a Szülői Hang egyik alapítójával az alábbi interjúban:

A módosítás több jogszabályt is érint, így például a munka törvénykönyvét, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, a rendvédelmi állomány jogviszonyáról szóló törvényt, a kormányzati igazgatásról szóló törvényt, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt – hogy csak párat soroljunk fel. A módosításoknak alapvető

– ilyen fogadó helyek lehetnek a NAV-tól az állami tulajdonú cégekig, egészségügyi intézményektől a költségvetési szervekig számos állami, vagy állami tulajdonú szervezet.

A saláta érinti a státusztörvényt – ráadásul igen súlyos kérdéseket vet fel, ahogyan ezt a kérdést tárgyalja.

A CKP szerint a fenti módosítás alapvetően elfogadhatatlan. Ahogy interjúnkban Miklós György is elmondta,

hiszen ha az lenne, a nevelés-oktatást sújtó pedagógus- és munkaerőhiányt eleve nem honvédek átvezénylésével kívánná orvosolni, hanem azzal, hogy a helyén kezeli a területet és olyan bérkörülményeket teremt, amelyek képesek megtartani az ott dolgozókat, és új, fiatal munkaerőt vonzani a pályára. De nem csak ezek azok az aggályok, amelyekre a kormány mindeddig nem reagált érdemben.

A módosítás tartalmilag egyszerűen nem elégséges ahhoz, hogy az alapján bármilyen átvezénylést ésszerűen le lehessen vezényelni, hiszen nem is tárgyalja az egész kérdést érdemben, részleteiben – ebből is látszik, hogy itt megint csak egy politikai szándékot követett a jogalkotói tett. Érthetetlen, miért szeretnék folyamatosan megspórolni a társadalmi egyeztetést – az alatt nyilván kiderültek volna az olyan megoldatlan kérdések, mint például:

• Mik egyáltalán az alkalmazás feltételei, amelyeknek fenn kell állniuk? Ugyanazok, mint amik a pedagógusokra vonatkoznak? Ha nem, akkor milyen alapon küldenek a gyerekek közé katonákat, akik esetleg nem csupán alkalmatlanok az elvégzendő feladatra, de lehet, nem is szeretnének erre a területre kerülni?
• Hogy lehetséges, hogy egy olyan specializált szaktudást igénylő területen, mint a nevelés-oktatás, nem a terület szakemberei hoznak humánerőforrás-döntéseket, hanem egy magasabb rangú katona dönt? Hogyan képes egy, a területre rá sem látó katonatiszt arról döntést hozni, milyen pedagógusra, szakemberre van szükség ebben vagy abban a tankerületben?
• Ki utasítja a hivatásos katonai állományban lévő katonát az intézményben? Ha tanárként és hivatásos katonaként is alkalmazzák, vajon jobb körülmények között, nagyobb illetményért dolgozhat-e, mint a többi kollégája az intézményben?

A szabályozatlan, kifejezetten pongyola módosításból igazán csak egy dolog derül ki világosan: ahogy a CKP, a Szülői Hang, a Szülői Összefogás, a Tanítanék, az Igazgyöngy Alapítvány és a Van Helyed Alapítvány nyilatkozata fogalmaz:

„[E]zzel a kormányzat elismerte azt is, hogy kudarcot vallott és nem tudta vonzóvá tenni a pedagóguspályát; az elmúlt hónapok béremelése még az infláció fedezésére sem volt elegendő.„

Hogy megtelnek-e az intézmények katonákkal, ebből sajnos nem tudhatjuk meg. A kormány, ahogy általában, most sem kifejezetten közlékeny. Nem tudjuk, milyen hatással lesz ez az iskoláinkra. Ami viszont világos, hogy a magyar kormány szemében a gyerekeink nevelése-oktatása egyszerűen nem fontos, nem lényeges – nem ér annyit, hogy ne áldoznák be hidegvérrel más szempontoknak.

„Garantált kudarc” – mondja Miklós György.