Kitiltják a telefonokat az iskolákból: sok sebből vérzik a jogszabálycsomag

Kitiltja a kormány a mobilokat az intézményekből. Csakhogy azzal, ahogy ezt a kérdést kezeli, jó eséllyel nem tesz mást, mint hogy szőnyeg alá söpör egy valóban fontos problémát.

A kormány a nyarat gyakran tölti jogszabálygyártással, jellemzően a nyáron egyébként leálló területek számára. Ilyen az oktatás is: az intézményekben dolgozók nincsenek a környéken, nyáron tehát csúcsra jár a jogszabálygyár: ki kell használni azt a pár hetet, amíg még annyira sem tudnak beleszólni az érdekeltek, amennyire egyébként tudnának.

Nincs ez másképp 2024 nyarán sem: napok óta vita tárgya az salátatörvény – kormányrendelet-tervezet kombó, amit a jogalkotó egyszerűen „nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól szóló kormányrendeletnek” nevez, és amihez Semjén Zsolt nemrég beterjesztett salátatörvénye a köznevelésről szóló törvény vonatkozó részeit is módosítaná.

A kormányrendeletbe foglaltak egyébként első ránézésre teljesen ártalmatlan dolgok, sőt bizonyos szempontból logikusak is. A jogalkotó rendelkezik arról, hogy hogyan lehet és kell lefoglalni nem oda való, esetleg veszélyes dolgokat az oktatási intézményekben a diákoktól, a törvénymódosítás pedig fellistázza ezeket. A jogszabálycsomag emellett rendelkezik arról is, hogy hogyan kell megőrizni és visszaadni az átvett dolgokat, no és hogy mikor kell rendőrt hívni, ha és amennyiben.

MÉG NEM TÖLTÖTTED KI A TÁBOROZÁSRÓL SZÓLÓ KÉRDŐÍVET? A KERETBEN MEGTEHETED! (CIKKÜNK A KERET UTÁN FOLYTATÓDIK)

A csomag legvitatottabb része a mobiltelefonokkal kapcsolatos rendelkezés, ami gyakorlatilag arról szól, hogy a jogszabálycsomag betiltja a mobiltelefonokat („telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okos eszközök” – így a felsorolás).

A törvénymódosítás tervezetében azért gondolnak arra is, hogy pedagógiai célból egyes tárgyak használatát érdemes megengedni – tehát ha órán például pedagógiai céllal használnák a mobiltelefonokat a diákok, akkor arra lehetőséget ad a jogszabály. Vagy ha valakinek egészségügyi okból van szüksége a tiltott tárgy használatára, akkor sem veszik el tőle (pl. egészségügyi monitoringeszközök applikációi gyakran a mobiltelefonokon futnak).

Akkor mi a baj? – kérdezhetnénk. A szülők nagy része szinte biztosan egyetért azzal, hogy ne lehessen mobilozni az órákon.

A probléma ott kezdődik, hogy a kormány

az Ukrajnában dúló háborúra hivatkozva gyorsított eljárásban

fogad el egy olyan jogszabálycsomagot, amivel kapcsolatban saját jól felfogott érdeke lenne, hogy tájékozódjon.

A társadalmi egyeztetés intézményét ugyanis nem azért találták ki, hogy beikszelhető legyen a vonatkozó jelölőnégyzet az uniós támogatások lehívására szolgáló különböző űrlapokon, amelyeket ha bejelöl a kormánytisztviselő, jöhetnek az újabb ezermilliárdok a brüsszeli kasszából. A társadalmi egyeztetésnek egészen konkrét célja van: az, hogy a jogalkotás során a jogalkotó megismerkedhessen a jogszabályokat alkalmazók napi tapasztalataival, megérthesse és mérlegelhesse azokat, hogy jobb minőségű jogszabályokat tudjon ezzel létrehozni.

(Azzal, hogy az ukrajnai tragédiára hivatkozva hoznak kényelmi szempontból gyorsított eljárásokat a fideszes törvényalkotók – gyakorlatilag teljes mértékben tetszőleges témákban – nyilván személyes ízlés kérdése. De talán leírhatjuk, hogy némiképp visszataszító.)

Ha pedig ezt a jogszabálycsomagot nézzük, akkor rögtön kiderül, mennyire veszik komolyan, hogy valóban begyűjtsék a területen aktív szakemberek tapasztalatait:

• júliusban készítik el, amikor a szakemberek nagy része éves szabadságát tölti a nevelés-oktatásban.

• a rendelettervezet július 12-én kerül ki a kormány társadalmi egyeztetésekről szóló portáljára, július 20-i határidővel.

Nyolc nap alatt nem lehet társadalmi egyeztetést lefolytatni.

Ez a társadalmi egyeztetés természetesen nem komoly. Ráadásul teljesen értelmetlen is, hiszen a szakemberek egy jó része szerint szintén fontos lenne foglalkozni a kérdéssel, de nem mindegy hogyan – azaz teljesen nyitottak lennének arra, hogy a szabályozásról konstruktív eszmecserét folytassanak a kormánnyal. Csakhogy a kormány erre nem tart igényt. Irodistái, jogászai úgy vélik, pontosan tudják, mire van szüksége a nevelés-oktatásnak.

De a tervezettel nem csak az a gond, hogy a főbb problémák rejtve maradhatnak a jogszabályalkotó előtt az előkészítésre szánt idő teljesen indokolatlan rövidsége miatt.

A tervezet fő problémája, hogy ismét

a diákok, a pedagógusok és a szülők bevonása nélkül, hatalmi szóval próbál megoldani egy olyan kérdést, amit együttműködve lehetne legjobban megoldani.

A jogszabály a kérdéssel kapcsolatos valamennyi mérlegelési lehetőséget kiveszi az iskolahasználók kezéből, és első körben központilag szabályozza. Azt a pozitívumot, hogy ad mérlegelési lehetőséget, erősen korlátozza, hogy a mérlegelést az intézményvezetés hatáskörébe utalja, ahol ismét nem kell konzultálni a különböző érdekeltekkel. Azaz egyre merevebb, egyre ridegebb rendszert hoznak létre, amiben nincs lehetőség reflexióra, nincs útja a demokratikus folyamatoknak.

És persze ott vannak a praktikus kérdések, amelyek előkerülhettek volna egy valós társadalmi egyeztetés során, és amelyekre választ kapva a jogalkotó is jobb, használhatóbb jogszabályt tudott volna létrehozni.

Rossz nyelvek szerint úgy tűnik a mobiltelefonok lefoglalásának célja elsősorban annak elkerülése, hogy a valós állapotok rögzítésére alkalmas eszköz kerüljön az intézmények falai közé. A rendelettervezet külön ki is emeli a kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközöket: „a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okos eszközök.”

Pedig az okostelefonok iskolai használatának kérdése izgalmas és meglehetősen sokat tárgyalt dolog. Megkockáztatható, hogy a szakemberek többsége talán jónak tartott volna valamilyen korlátozást az ügyben. És lehet az is, előkerült volna néhány olyan közelmúltbeli tanulmány, ami nem tartja annyira tragikusnak a mobilhasználat mentálhigiénés hatásait. De hát ezeket nem is belügyminisztériumi tisztviselőknek és jogászoknak kellene eldönteniük. Hiszen pont ezek azok a kérdések, amik miatt vannak szakembereink.

Csakhogy nem úgy tűnik, mintha szakemberek bevonásával készült volna ez a jogszabálycsomag. A legárulkodóbb a hatásvizsgálati lap, amit a jogszabálytervezet nyolcnapos társadalmi egyeztetéséhez csatoltak, és amiből kiderül, hogy

meglepő módon a beterjesztők sem számolnak jelentősnek ítélt egészséghatásokkal, sőt semmilyen hatással sem.

Ami azért fura, mert ugyanezen a lapon az előterjesztés szükségességét a „köznevelési intézményekben az egyes erőszakos cselekmények megelőzése, tanulók testi, lelki egészségének megóvása” indokolja ugyanezen lap szerint.

Még meghökkentőbb, hogy

a hatásvizsgálat szerint ez az intézkedéscsomag egészen pontosan nulla forinttal terheli majd a költségvetést,

és az intézkedés „személyi, szervezeti tárgyi és pénzügyi feltétele[i] adottak„.

Ez a régi, jó, szemellenzős kormányzati munka, ami a közoktatást-köznevelést túlzás nélkül évtizedek óta kísérti: a bevezetendő intézkedéseket majd elvégzik az ott dolgozók, ha több munkájuk lesz vele, az nem minket érint. Márpedig egy ilyen feladat többletmunkával jár: ha csak adminisztrálni kell, az is idő – az idő pedig nem csak a versenyszférában pénz, hanem mindenhol az.

Azaz a jogszabályalkotó elfelejt erőforrásokat rendelni új intézkedése mellé – ami pedig jól mutatja, hogy a kormányzat hogyan is gondolkodik az amúgy is térdre kényszerített, kivéreztetett köznevelésről.

A legtöbb kritikát ugyanakkor nem csak azért kapja a tervezet, mert ismét központilag, diktátumként kíván megoldani valamit – hanem leginkább azért, mert nem kívánja megoldani a probléma jelentősebb részét. Az, hogy a mobiltelefonokat kitiltják az intézményekből, sokaknak szimpatikus megoldás lesz.

Ugyanakkor anélkül, hogy az intézményekben hatékonyan foglalkoznának a gyerekek, fiatalok internethasználatával, a forráselemzéssel, az álhírekkel, az online információszerzés természetével, azzal, hogy mire fontos és mire szükséges figyelni, amikor megadjuk adatainkat, hogy mi különböztet meg egy igazi tudományos hírt egy délibábos őrültségtől, hogy hogyan ismerhetünk fel egy internetes csalást, ez az intézkedés egyszerűen csak arra jó, hogy eltolja a felelősséget az intézményrendszertől. Foglalkozzon vele más. Márpedig más nem fog foglalkozni vele, ezek a feladatok tipikusan a közoktatás-köznevelés feladatai lennének.

A tervezet egy gyorsfix. Akár lehetne jó is, előremutató is. De ehelyett inkább arra szolgál, hogy igazából ne a kormánynak kelljen kezelni a technológiai fejlődéssel kapcsolatos kihívásokat, ne kelljen megértenie és kreatívan reagálnia rájuk. A legegyszerűbb és a legolcsóbb megoldásnak e pillanatban az tűnik, hogy kitiltja a technológiát, mintsem hogy kezelje azt.

Pedig egy dolgot jól ismer fel a jogszabályalkotó: a mobileszközök és a digitális világ valóban rengeteg veszélyt rejteget a fiatalok számára. De a veszélyekre és kihívásokra nem elégséges válasz, hogy megpróbáljuk kitiltani a problémát az intézményekből. Ez úgysem fog menni: a legkatonásabb iskolába is beszűrődnek majd a következményei, még akkor is, ha sikerül teljesen izolálni a gyerekeket a digitális világtól arra a néhány órára, amit ott töltenek.

A mobiltelefonok kitiltásának kérdése összetett probléma és több ponton rávilágít arra, miért lenne fontos a helyén kezelni a közoktatást: mert nincs olyan intézkedés, ami nulla forintba kerül, és nincs olyan jogszabálytervezet, amit nyolc napon belül át lehetne zavarni a társadalmi egyeztetésen. A tiltásnak pedig csak úgy van értelme, ha nem csak a furkósbottal hadonászunk, hanem adunk is mellé valamit: és ez a valami – a webes világgal kapcsolatos tudás elmélyítése – hosszabb távon is fontos lenne az egész társadalomnak.

Nem jutunk el hozzád – mert nincsenek millióink a FB-posztokra. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, most, itt: