A nagycenki igazgatóbotrány is a diktatórikus kinevezési rendszer csődjéről szól

Miközben Orbán Viktor világszínvonalú oktatást vizionál Tusványoson, minisztériuma indoklás nélkül vág ki elismert szakembereket, és olyanokat nevez ki, akikkel kapcsolatban a legsúlyososabb problémák merülnek fel. Mindez a központosított, katonai oktatásirányítás teljes csődjére mutat rá.

Az intézményvezetői kinevezések rendszere soha nem volt tökéletes. Az azonban, ami most zajlik körülötte, egy bizarr, nyomasztóan fasisztoid horrorfilmre kezd emlékeztetni. Utálom leírni, azt, hogy, fasiszta, mert elcsépelt, felesleges hisztinek tűnik. De most nem a levegőbe beszélek: Szálasi nemzetvezető hosszasan értekezett arról, miért fontos az ifjúság központilag vezényelt nevelése. És ma, amikor bármiféle indoklási kötelezettség nélkül rúghatnak ki olyan igazgatókat, akik munkájukat közmegelégedésre végzik, akik igazolhatóan kiemelkedő eredményeket értek el intézményükkel, nehéz nem a történelmünknek erre a nyomorult fejezetére gondolni.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy sorra rúgják ki a munkájukat kifejezetten jól végző intézményvezetőket: a Tanítanék eddig legalább kilenc olyan intézményről tud, ahol a minisztérium nem támogatta a sikeres, közkedvelt vezetők pályázatait. Az, hogy ez megtörténhetett, a sajátosan magyar hatalmi viszonyoknak köszönhető.

A kormány fokozatosan megszüntetett minden érdemi beleszólást az intézményvezetők kiválasztásának folyamatába: az oktatásban érdekelteknek gyakorlatilag nincs lehetőségük – természetesen a megtépázott független médián kívül – arra, hogy hangot adjanak ellenvéleményüknek egy-egy indokolhatatlan menesztés kapcsán.

Hogy mi kellett ahhoz, hogy kirúgják pont ezt a kilenc embert, nem tudni. Az Álmok palotájából szisszenés sem hallatszik: lehet, nem kellett volna igazat mondani a bírósági tanúvallomás során? Esetleg nem ítélte el megfelelően nyilvánosan a kormány álláspontjával szembehelyezkedőket? Nem fegyelmezte meg a szülőket?

Lehet, ez most csak kilenc ember – de kilenc ember, indoklás nélkül. Az intézkedés dermesztő hatása hamar megmutatkozik majd – mégpedig a többi igazgató megfélemlítésével. A sehol sem indokolt, villámcsapásszerű intézkedés hatása borítékolható: az üzenet világos. Felelj meg, vagy mész a levesbe. Felelj meg — persze, nem a szakmai elvárásoknak, hanem a hatalmiaknak.

A kinevezések is hasonlóan történnek: semmit sem lehet tudni – persze azon túl, hogy évek óta rendre kiderülnek az egyes kinevezésekkel kapcsolatos politikai szándékok. Márpedig az az eset, amiről az Eduline számolt be, tovább árnyalja mindazt, amit a kinevezés rendszeréről most gondolunk:

a nagycenki óvodából a diktatórikus iskolaigazgató miatt a most iskolába készülő 33 helyi gyerekből csupán 13 óvodás készül a helyi általános iskolába. Indoklás? Nincs. Nem kötelező.

Az Eduline alapos riportja szerint a helyi intézmény népszerűtlenségének fő oka az igazgató vezetési stílusa – amiről a lap által megkérdezettek szerint az intézményvezető saját maga nyilatkozta, hogy

A szülők sérelmezik, hogy a vezető nem tesz semmit az intézményi erőszak ellen, sok gyerek súlyos traumákat kénytelen feldolgozni, amelyeket az iskola egyáltalán nem kezel. Szülői beszámolók szerint szerint az igazgató erről azt mondta, hogy a probléma megoldására neki nincsenek eszközei, és hogy „majd akkor tud cselekedni, ha a társai az ablakon lökik ki” az egyik iskolai erőszakot elszenvedő kislányt.

Az igazgató viszonya a szülőkkel kifejezetten rossz, elsősorban kommunikációja és konfliktusai miatt. Az intézményvezető nyilvános Facebook-posztok miatt bírósági eljárást is kezdeményezett szülők ellen – sőt volt, akire rémhírterjesztés és rágalmazás miatt „letöltendő börtönbüntetést” kért. Ez utóbbi szülőt a bíróság nem marasztalta el, de több szülő ellen is folyt még eljárás az igazgató kezdeményezésére.

A jegyzőkönyvek szerint pályázatát a képviselő testület sem akkor, sem most, 2024-ben nem támogatta. Az Eduline-nak nyilatkozó önkormányzati képviselő elmondta, hogy nem csak a gyerekek, de a pedagógusok is elmennek az intézményből.

Érdekes módon a tankerület vezetése is észleli a problémákat, azonban az egyik szülőnek írt válaszában a tankerületi igazgató mind a szülőket, mind az igazgatót hibáztatta: „A kialakult helyzetben sem az intézmény vezetése, sem a szülők nem megfelelő eszközökkel, együttműködve keresték a megoldást, hanem egymás hibáztatása és a felelősség másik félre hárítása határozta meg cselekedeteiket, és az eset feldolgozásában és utóéletében is ezek jellemezték a felek viselkedését” – írta.

Annak ellenére azonban, hogy az idei tanév végén a 304 nagycenki szülő aláírásával egy petíciót küldtek a soproni tankerületnek az ügyben, mégis az eddigi igazgatót nevezték ki június 29-én a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola élére.

A szülők Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős belügyminisztériumi államtitkárt is felkeresték a problémával, amivel a jelek szerint valamennyi helyi érdekelt, a szülők, a diákok, a tankerület tisztában van. Az Eduline szerint Maruzsa válaszlevelében megvédte a minisztérium döntését, mondván,

A kormány nem kezel bennünket, állampolgárokat, felnőttként. Szerinte jogunk van adózni, jogunk van igénybe venni, amit kegyeskednek biztosítani számunkra, de nem kérdezhetünk. Nem tudhatjuk meg, hogy kinek az érdeke az, ami ma Nagycenken zajlik, de azt sem, hogy milyen megfontolások vezetnek egyik vagy másik igazgatói pályázat elfogadásához vagy elutasításához.

A szélsőségesen központosított oktatásirányítás szélsőségesen központosított kinevezési rendszere teljes csődöt mondott

A nagycenki ügy is arról tanúskodik, hogy az erősen központosított oktatásirányítás minden szempontból hibás megközelítés: képtelen reagálni a helyi ügyekre, viszonyokra, felelőtlenül élezi a feszültségeket úgy, hogy azzal pontosan a gyerekek érdekeit sorolja leghátra.

Az intézményvezetői kinevezések kapcsán valamennyi intézményi érdekelt beleszólását, véleményezési, konzultációs jogát, de még a betekintés, a megismerés lehetőségét is megszüntették: a nevelőtestületeknek már nincs szerepük a kinevezésekben, a szülői szervezeteknek nincs beleszólásuk a kinevezésekbe, ahogy az önkormányzatoknak sincs semmilyen ráhatásuk arra, ha a nagycenkihez hasonló konfliktus alakulna ki egy-egy település egyetlen intézményében.

Míg Maruzsa Zoltán bizonyára meg van győződve arról, hogy a legjobban kvalifikált pályázót nevezték ki Nagycenken is, éppen ezekből az eseményekből kiindulva teljesen egyértelmű, hogy a rendszer már átláthatatlansága miatt is alkalmatlan arra, hogy az intézmények élére a megfelelő személyt válasszák ki. Nem lehet Budapestről megmondani, mi a helyzet Nagycenken, és ha még meg is lehetne mondani, egy döntés csak akkor lehet jó, ha azt a helyi érintettek is elfogadják – ha pedig nem tudjuk megindokolni, akkor nem fogják. (Azaz akár a jó döntés is lehet rossz, ha azzal nem tudnak azonosulni az érdekeltek.) Az átláthatatlanság hiánya, a közvetlenül érintettek teljes kihagyása a kinevezési rendszerben még akkor is felvetné a nepotizmus, a korrupció gyanúját, amikor arról esetleg szó se lenne.

A kormány abban érdekelt, hogy az intézményvezetői kinevezések teljesen átláthatatlanok legyenek. Nem mondja meg, miért fontos ez neki. Az általa létrehozott rendszer azokat az igényeket kielégíti, amelyekre neki, a kormánynak szüksége van.

A rendszere képtelen arra, hogy felmérje a helyi adottságokat. Képtelen arra – ahogy a nagycenki eset mutatja –, hogy akár egy tízéves(!) időszak során valahogyan képes legyen kezelni egy végletekig elfajult helyzetet. Megdöbbentő, ahogyan kiskorúként kezel mindenkit, aki nem önmaga. És megdöbbentő ez a kóros hanyagság, amivel sikeresen figyelmen kívül hagyja azok érdekeit, akikre Maruzsa is hivatkozott: a gyerekekét. Mert tíz év alatt bőven lett volna lehetősége intervencióra, ha annyira nagyszerűen felkészült az általuk foggal-körömmel megvédett nagycenki igazgató, akkor legalább arra, hogy mediátorral, egyeztetéssel, tréninggel – magyarán: odafigyeléssel és törődéssel – megoldják ezt a problémát.

A 2024-es kinevezések körüli súlyos problémák azt mutatják meg, hogy a kormány intézményvezető-kinevezési rendszere korrupt, átláthatatlan, igazságtalan, az állampolgárokat, az érdekelteket kiskorúsító rendszer, ami úgy lett kialakítva, hogy büntetlenül és egyben észrevétlenül elégíthesse ki a személyes politikai vagy más érdekeket. A rendszer legsúlyosabb bűne azonban az, ahogy a gyerekeinket kiszolgáltatja ezeknek az érdekeknek, a nepotizmus tragikus következményeinek, és nem vesz tudomást arról, hogy egy intézményvezetői pozíció szakmai és nem politikai poszt kellene legyen.