Állítsuk meg a rombolást: nyilvános vízmérleget a tatai karsztnak (is)!

Egyszer már tönkretette a szocialista iparfejlesztés – senki sem gondolta volna, hogy a páratlan, paradicsomi természeti környezet, az egyedülálló tatai vizes élőhely valaha is visszatérhet. Mégis kaptunk egy második esélyt: a szénbányászat megszűnését követő évtizedben lassan visszatért az élet a tatai forrásvidékre. Visszatértek a tavak, a sok ezernyi bugyborékoló forrás, a vízi élővilág és a madarak, a mocsári teknősök és a hódok.

Most ismét veszélyben vannak a tatai források: a legmagasabban fekvő tatai forrás, a Tükörtavat tápláló Tükörforrás már elapadt – a kétezres években ismét megjelent tó helyén ma már csak kiszáradt meder látható.

A fenti kérdésről a terület megóvásáért évek óta küzdő tatai TETT Egyesület aktivistáival beszélgettünk a Fényes Tanösvény területén:

Az akkumulátor- és más összeszerelő-ipari üzemek fejlesztésében érdekelt hivatalosságok magyarázatai finoman szólva sem tudományosak: nem esik az eső – mondják –, ezért nincs víz a forrásokban. A tatai vizekért harcoló civil szervezetnek, a TETT Egyesületnek, akik még a választásokon is indultak a vízbázis megmentésével összefüggő céljaik eléréséért, ez a magyarázat egyáltalán nem megnyugtató.

Nem megnyugtató az az egybeesés sem, hogy a területről ipari célokra is felhasználnak vizet, sőt az elmúlt években – sok-sok tízmilliárdért – egy harminc kilométeres csővezetéket építettek a Mészáros és Mészáros Kft. részvételével Komáromig. A vezeték építése során természetvédelmi területeket forgattak fel, széles erdősávot megszüntetve, ami ellen a zöld szervezetek és a tatai civilek is kifejezetten tiltakoztak. Ma ezen a vezetéken keresztül további vízkivétel történik a területről.

Miért apadnak el megint a források? Veszélyben van-e a vizes élőhely és a sok ezer forráscsoport? Az ipari vízkivétel miatt tűnik el a víz?

Ezekre a kérdésekre aránylag egyszerűen lehetne válaszolni: meg lehetne állapítani, hogy mi történik, ha létezne egy átlátható, egyszerűen és rendszeresen lekérdezhető vízmérleg, amiből kiderülne, mekkora a lakossági és az ipari vízfogyasztás terhelése a területen. Ez nem sci-fi, az adatok most is rendelkezésre állnak – azonban egyelőre úgy tűnik,

a kormány nem kifejezetten szeretne ilyen vízügyi átláthatóságot.

A választásokon induló tatai civilek ellen komolyan felépített lejárató kampány zajlott. Ennek ellenére egyikük – a fenti videónkban is beszélő Szalay Ildikó – bejutott a tatai képviselőtestületbe. Ahhoz azonban, hogy egyedül követeljen vízügyi átláthatóságot, valószínűleg nem lesz elegendő érdekérvényesítő ereje.

Márpedig vízmérleg nélkül a fejünket e homokba dugjuk: Magyarország területéről minden évben két Balaton mennyiségű vízzel folyik ki több, mint amennyi érkezik. A vízhiány nem csak az egészséges ivóvizet, de a mezőgazdaságot – és végső soron az ipart is fenyegeti már középtávon is.

A vízmérleg felállítása nem csak a tatai civileknek lesz jó, de a segítségével talán elkerülhető lenne az, ami már egyszer bekövetkezett: a teljes tatai forrásvidék kiszáradása, a természetes élőhelyek eltűnése.

Ugyanis a tragédia már bekövetkezett egyszer – akkor is iparfejlesztési célok mentén áldozták be ezt a hihetetlen élőhelyet.

Aki az 1970-es években született, csak elmondásból hallhatott arról, hogy mekkora csoda volt a tatai vízivilág. A szocialista iparfejlesztésnek ugyanis energiára volt szüksége, ennek jó részét pedig kőszénnel kívánták biztosítani. A fekete kőszén keletkezési idejéről, az eocén földtörténeti korszakról kapta a nevét az a program, aminek keretében megkezdődhetett a tatabányai szénmedence nagyszabású kitermelése. Az aknákat azonban csak úgy lehetett szárazon tartani, ha a vizet hatalmas szivattyúk segítségével eltüntették a földből, hogy így az akár sokszáz méter mélyen fekvő szénkincset is ki tudják termelni a bányászok.

A szénbányászat felpörgésével tehát megszűnt a tatai csoda: sok évtizeddel ezelőtt is nagyon hasonlóan kezdődött a tatai forrásvidék elapadása: először a magasan fekvő források, például a már említett tatai angolpark tükörforrása apadtak el, majd szépen sorban mindegyik – a mai Fényes Tanösvény területén található káprázatos forráscsoportok is megszűntek.

A nyolcvanas évek végén komoly társadalmi sokk volt a bányászat felszámolása: nem csak a kőszén bányászata szűnt meg, de bezárták a mecseki uránbányászatot, de a kohászat visszaesésével az ércbányászat is töredékére zuhant vissza országszerte. Sok százezer ember vesztette el a szocialista iparban addig teljesen biztosan tűnő megélhetését, sorra zártak be a bányaüzemek, aknák.

A bányabezárások késleltetett hatása volt, hogy a források – bő évtizeddel a nagyarányú vízszivattyúzás végét követően – újra megjelentek a területen, és a tájat ismét visszahódíthatta a több évtizede nem látott vizes élőhely.

Ahhoz, hogy ezt megmentsük, először is fontos lenne elérni a tatai TETT Egyesület által is követelt célt:

legyen végre átlátható vízmérleg, amit nem külön-külön kell kiperelgetni az adatokat féltve őrző állami és nem állami szervektől.

Az átlátható, szabadon lekérdezhető vízmérleg nem csak a tatai csoda megmentéséhez lenne fontos eszköz, de országszerte hatalmas jelentősége lenne, ha az egyes ipari parkok, felhasználói érdekcsoportok által realizált vízfogyasztást átláthatóan lehetne ellenőrizni.

Ahhoz, hogy a képeinken látható egyedülálló természeti környezet megmeneküljön, el kell érni, hogy Magyarországon átlátható legyen a vízfelhasználás.

Ha nem érünk el, nem kapod meg a híreinket. Ezért iratkozz fel a hírlevelünkre, itt: