Meseterápia a pedagógiában

írta: Papp Éva meseterapeuta, magyartanár

Az oktatásról elég sokat lehet beszélni, különösen az oktatási válságról. Mert válságban van az oktatás. Tudjuk ezt mindannyian, nemcsak akik benne dolgozunk. Hogyan lehetne segíteni legalább azokon, akik állandó résztvevői ennek a bántalmazó rendszernek?

Én egy olyan segítő módszerről szeretnék most írni, amely amellett, hogy könnyen megvalósítható és hatékony, teljesen alkalmas minden intézményi szereplő részvételére és akár együtt dolgozására is. Ez a meseterápia.

Az iskolai életre nagyon jellemző a bullying (bántalmazás) – ami minden szereplőt érint. Szép lenne, ha meg tudnánk akadályozni a megjelenését, de ez (is) messze áll a realitástól.

Az erőszak, mások bántalmazása mindig is jelen volt az emberi kapcsolatokban, mindig is lesz és van is. Jó lenne, ha meg tudnánk előzni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a fiatalok felnevelésének/felnövésének kikerülhetetlen és elengedhetetlen állomása a csoportban betöltött szerepek kiosztása, a kívánatos helyekért folyó közdelem. Tudjuk, látjuk, ismerjük: ez nemcsak fizikai erőfitogtatás, hanem attól mélyebb (akár életen át tartó) sebeket ejtő verbális agresszió, vagy a mindent megsemmisítő kigúnyolás, kinevetés.

A meseterápia erre (is) ad egy lehetséges megoldást. A következőkben Antalfai Márta Kincskereső módszerét mutatom be, felhasználva és támaszkodva a Lelki Egészségvédő Alapítvány (LEA) képzésén tanultakra, az ott használt szakirodalmakra, a tapasztalatomra.

A foglalkozások három egymásra épülő etapból állhatnak, 1-1 szakasz általában hat-tíz alkalomból áll. Az egymást követő állomások között jó, ha eltelik három hónap. Szóval erre időt kell szánni, de van-e jobb befektetés az életünkben, mint önmagunk megismerése? Az etapok a következők: önismeret – gyógyítás – útmutatás.

Az önismeret egy tanulási folyamat magamról. Hogyan lehet sikeres egy ember? – talán úgy, ha jóban van magával, elfogadja, megszereti magát, jól bánik magával. Ez elég nehéz valós önismeret nélkül, pedig ez egy olyan alaptőke, amibe nagyon is érdemes befektetni, mert meghatározza egész életünkről alkotott felfogásunkat. A titok abban rejlik, hogy fel kell mérnünk és el kell fogadnunk a képességeinket, jól felismerni a lehetőségeinket, tudni, mire hogyan reagálunk, és ennek megfelelően elkerülni, vagy éppen ellenkezőleg: beleállni olyan helyzetekbe, amelyek számunkra akár kudarccal is végződhetnek. Az ilyen helyzetek végül is segítenek alaposabban megismerni önmagunkat: vajon mennyire elviselhetetlen számomra a kudarc, képes vagyok továbblépni rajta, vagy el kell kerülnöm az ilyen helyzeteket, mert ez a jobb megoldás?

Mi zajlik egy meseterápiás foglalkozáson?

 A vezetett relaxációban megpróbáljuk a rációt, a bal agyféltekét kikapcsolni, ellazítani. Így a jobb agyfélteke, ami az érzelmekért, érzésekért felelős, képes a mese által megjelenített szimbólumokkal dolgozni. Az alkotási folyamatban a kéz kiteszi azt, amit a mese szimbóluma megérintett, mert azzal van dolga az alkotónak. Ez a legfontosabb része a terápiának, ami többféle kézműves módszerrel történik, pl. kollázs, pasztellkréta, agyag. Ha a kéz dolgozik, a lélek lassan megnyugszik.

Majd a reflexió következik – a csoport ítélkezésmentesen megosztja az alkotásról kialakult benyomását, illetve az alkotó is rálát önmagára, kívülről szemléli önmagát, vagy legalábbis önmaga egy részét: meglátja mások szemével azt a hatást, amit ő szokott elérni. Mivel mindez egy biztonságos környezetben zajlik, amit a szakember a jelenlétével biztosít, lehetősége van mindenkinek valós képet kapni magáról, megérteni, rálátni önlényére.

Az önismeret során képesek vagyunk felismerni, hogy csupán tudni véljük, hogy mások mit gondolnak rólunk. A másik meghatározó eredménye a foglalkozásnak, a ráébredés, rádöbbenés – az a reakció, amelyet önmagunk megfigyelésekor tapasztalunk. Ez egy egyszerű és természetes folyamat, amelynek során nem ítélkezést és jelzőket hallhatunk, hanem olyan szavakat, amelyek mások érzéseit, benyomásait érzékeltetik rólunk. Ha képesek vagyunk meghallani másokat, képessé válunk meglátni önmagunkat mások szemében. Ez nagyon erős tapasztalat, nagyon erős önmegerősítés. Így leszünk képesek arra, hogy a minket ért bántalmazást a helyére tegyük, fel tudjuk dolgozni, esetleg még tanuljunk is belőle – mert elkerülni szinte lehetetlen, de túlélni, helyén kezelni meg kell tanulni.

 Ezt tudja a meseterápia.

A mesék gyógyító hatásáról sokat lehet olvasni, hallani, a szakirodalom is sokat foglalkozik ezzel. A gyógyító mechanizmus a következőképpen működik:

A mese a relaxáció hatására segít a jobb agyféltekére hatni, ami képekben gondolkodik, ezzel elősegíti az ego elhárító mechanizmusának kikapcsolását. Mint egy tükör, megláthatjuk benne magunkat, ez a rálátás, ráébredés az, ami segít felismerni a bennünk lévő „gubancot”. A gyógyítás akkor kezdődik, amikor a relaxáció után a mese beviszi a jó képet (egy segítő szimbólumot) a tudattalanba – ez a jó kép innentől már benne lesz a gondolkodásban. Azzal, hogy ez a jó kép megteremtődik, már gyógyul is a személyiség, hiszen tudatán kívül kap valami olyan belső megerősítést önmagától, ami azonnal hat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy egyszer csak egy belső hang hatására, észérvekkel megmagyarázhatatlanul, érthetetlen módon megnyugszunk. A mesék is így hatnak.

Ugyanakkor­­­­­­­ a mesék történetei elragadnak bennünket, mintha bennünk születnének, lelkünkből áradnának – könnyen beléjük tudunk helyezkedni. Így a mesehallgatás felszabadítja a tudattalan alkotóenergiáját, alkotó erejét. Ez az energia segít megerősíteni az ént, a határainkat, a gondolkodásunkat, a viselkedési lehetőségeket is.

A mesék továbbá felületet is kínálnak a problémák projektálására, kivetítésére. Egy egyszerű példával: a kicsi gyermek, aki haragszik az anyjára, mert otthagyta őt az óvodában, iskolában, ahol neki nem jó, nagy feszültséget érez, mert ’gyűlöli’ a szülőt – de nem érezheti ezt, mert tőle függ. Ezt a feszültséget jól lehet oldani azzal, hogy ezt a nagy haragot, gyűlöletet nem az anyára, hanem a mesebeli gonosz mostohára zúdítja a gyermek. Ezzel jó gyermek marad, és a feszültségtől is megszabadul. A példa bármelyik korra vonatkoztatható (felnőtt szülő – gyermek kapcsolat).

A mesék azzal, hogy tükörként szolgálnak, képesek lehetnek a generációkon átívelő rossz kapcsolati, viselkedésbeli mintákat, beidegződéseket felismerni. A felismerést a tudat azonosítja, és ezzel a ráció már tud foglalkozni, képessé válik tudatosan, akarattal változtatni.

A rajzok, alkotások mindig személyesek, amelyekben kifejeződik a test lélekkel való kapcsolata, az alkotásokra ránézve látod magadat, megláthatod benne azt a lehetőséget, ami benned rejlik. A belső képek mindig tudnak olyan energiát felszabadítani, amelynek meglétéről nem is tudunk. A megnevezhetetlen szorongást becsatornázza (kanalizálja) valamilyen mesei eseménybe, ezáltal a szorongás csökken, átformálódnak az érzések, gondolatok. (Banális példa: a rosszakaróm olyan, mint a mesében a gonosz farkas – így elveszti félelmetes erejét, esendővé és legyőzhetővé válik.)

Ez is energiát, erőt, biztonságot generál – ami nélkül nem tudunk jól élni.

A népmeséket évszázadok kollektív tudata csiszolta, ezért a legtisztább formában tartalmazzák az emberiség ősi bölcsességeit, a mesélők mindig beleszőtték a történetbe ezeket az ősi tapasztalatokat. A népmeséket a felnőttek találták ki, felnőttek mesélték felnőtteknek, a felnőttek világában működött: a mesékben rejlő szimbolikus történetek tanácsot adtak az ember teljes életéhez, gyerekkortól az élettől való búcsúzásig. Ez a tudás az élet nagy dilemmáira, az egyes életszakaszok feladataira és választásaira vonatkozik.

A mesék, mítoszok, mondák a vágyainkból, fantáziáinkból és az érzelmeinkből születtek, így a képzelet és a valóság összefonódásai. Szimbolikus képeikkel és cselekményeikkel nagyon mély, intuitív tudást jelenítenek meg az élet misztériumáról, törvényszerűségeiről, a lélekben játszódó folyamatokról. A szimbólumalkotás különleges, velünk született képességünk, eredetük a bennünk élő ősképekhez kapcsolódik. A mesék mindig szimbólumokból állnak. A mese minden mozzanata szimbolikus: a hős elindul, bejárja az útját, azaz saját lelke labirintusait, hogy önnön lényegével találkozzon. Ezen az úton, vagyis az élet során, segítő és ártó lények, azaz saját lélekrészei kísérik, amelyekkel meg kell küzdenie. Minden mondat az emberi lélek működéséről szól, az életben való eligazodást segíti. A népmesék se több, se kevesebb szóból nem állnak, mint amire szükség van.

A történetek lényegében választ adnak minden olyan kérdésre, amellyel életünk során szembe kerülünk. A mese mindig azzal az alaphelyzettel indít, hogy megbomlott az összhang, valami baj van, amire ma azt mondjuk: „kész vagyok”. A főhős elindul egy úton, majd a próbatételek, és megküzdések során megtanul alkalmazkodni a külvilághoz. A népmesék próbatételei az emberi természet örök érvényű törvényszerűségeire és az ezekből adódó életfeladatokra hívják fel a figyelmet. Minden korban, bár mindig más és más okok miatt, de küzdelmes dolog például munkát, életcélt vagy párt találni.

A mese útmutatást ad, mert sajátos eszközeivel kapcsolatot tud nyitni a tudat és a tudattalan között, a belső én súg, segít pl. álmokkal, megérzésekkel, ezzel elősegíti a személyiség harmonikus fejlődését.

Másrészt a mesehallgatás nagy energiákat képes felszabadítani, amire szükség van a minőségi változást előidéző szokatlan megoldásokhoz. Antalfai Márta sok-sok éves tapasztalata azt mutatja, hogy a mesék a maguk varázslatos módján megmutatják az utat az életproblémák megoldásához. A krízishelyzetek feloldása a mesékben a hősök átbucskázása a fejükön – ami az életben is megjelenik, amikor egy hosszas, nagyon nehéz, sok töprengést okozó helyzet után, például kiszállunk az ellehetetlenítő helyzetből – azaz, átbucskázunk a fejünkön, és valami másba, ismeretlenbe kezdünk (ez lehet iskolaváltás, új hobbi elkezdése, külső segítség kérése, bármi).

Továbbá, a beidegződött rossz vagy téves megoldási kísérletek kijavítására ad útmutatást. Mondjuk azzal, hogy a sokszereplős történetben van egy olyan szereplő, aki képviseli azt a gyakorlati tudást, ami a kiutat jelenti. Vagy azzal, hogy sok témát dolgoz fel, amelyek közül az egyik megérint bennünket. A jóképek ugyanis a mesékből bevésődnek a tudatba, és szükség esetén előhívhatóak. Ha készen áll a személyiség erre a változásra, van rá megoldási ajánlás.

A mesehősöknek a döntési helyzetre kell helyes választ adniuk, amit általában egy hármas elágazás jelképez. Fontos, hogy a hősnek mindig egyedül kell végigjárnia a maga útját, neki magának kell a személyes boldogságáért erőfeszítést tennie. A hangsúly a megoldáson van, nincsenek hosszan siránkozó szereplők – minden mese megoldásközpontú. A mesékben mindig minden a helyére kerül, mert mindennek megvan a maga helye, a maga szerepe, a jónak éppúgy, mint a rossznak.

Minden mese tud segíteni, nem tudnak ártani, mert nem tudnak annál mélyebbre menni, mint amit a személyiség elbír. Bár a népmesék hőseinek beszélő nevük van, amelyek a szereplők egy-egy lényeges tulajdonságát emelik ki, mégis az segít a választásnál, ha elolvassuk a mese címét.

Az oktatás teljesítményorientált. Bármilyen fontos is az iskolai teljesítmény, időt kellene szánni a történetek megismerésére. Antalfai Mártával egyetértve:

https://beszeljuk-meg.hu