Hogy vagy? – Pedagóguskihívások egy oktatási rendszerben, ahonnan kiesett egy tanárgeneráció

írta: Biszák Otília

Biszák Otília kisfilmjében így ajánlja a SzaVont

2024 szeptemberében elhatároztuk, hogy mélyebb betekintést szeretnénk nyerni az iskolák mindennapjaiba. Úgy éreztük, hogy az elmúlt év hatásainak megértéséhez nem elég egy-két kérdést feltennünk, hanem teljes történeteket kell megismernünk. Ennek kapcsán 12 félig strukturált interjút készítettünk 2024 októberében. Félig strukturált interjú esetén a kérdező egy előre megfogalmazott kérdéssort használ, amitől az interjúalany válaszai és spontán említései alapján el lehet térni. A válaszadók anonimitásának megőrzése érdekében konkrét történeteket nem adunk tovább, a megjelenő problémákat nem kötjük intézményekhez. Az interjú alanyaink között volt gimnáziumban, szakközépiskolában és általános iskolában dolgozó pedagógus, óvodapedagógus és gyógypedagógus is. Nem csak Budapestről, hanem más vidéki nagyvárosból is vettek részt az online beszélgetéseken. A beszélgetések átlagosan egy óra hosszat tartottak.

A beszélgetések fókuszában a jelenlegi oktatási rendszerben tapasztalható problémák álltak. Fontos kiemelni, hogy gyakran szóba kerültek a pedagógus hivatás szépségei is, személyes motivációk és sikerélmények, tehát a mindennapok nem csak a felvázolt problémák körül zajlanak. Az alábbi ábra foglalja össze, hogy milyen problémák milyen témakörökkel kapcsolatban merültek fel. Természetesen nem minden intézményben van jelen az összes probléma, sőt gyakran reflektáltak a kérdezettek más iskolák problémáira is. A kiinduló kérdésünk mindössze annyiban orientálta a pedagógusok gondolkodását, hogy a helyi szintű és egész országot is érintő problémák felsorolására is kértük őket.

A hivatástudat kapcsán a kettősség került előtérbe. A tantestületekben egyszerre vannak jelen kiábrándult és reményvesztett, valamint lelkes és odaadó kollégák. A kérdezettjeink eltérő fenntartású iskolákból érkeztek, az alapítványi és gyakorló gimnáziumokban tanítók reflektáltak a saját kivételes lehetőségeikre és az iskolák eltérő helyzetére mind a tárgyi feltételek, mind a pedagógusok kihívásai szempontjából. Egyes szakképző helyeken a hiányos felszerelést a diákoknak és a szüleiknek kell saját erőforrásból pótolniuk, azonban a felvételi folyamat során erről a jelentkezőket nem tájékoztatják. A saját intézményüket elit intézményként számon tartó pedagógusok a tehetséggondozásban rejlő kihívásokra hívták fel a figyelmet, mindamellett, hogy tisztában vannak azzal, hogy a diákjaik az átlagosnál érdeklődőbbek és a továbbtanulás iránt motiváltabbak. A diákok figyelméért való küzdelem motívuma gyakran előkerül, egyrészről a lelkesedés megtartása kapcsán, másrészről azonban az otthonról hozott nehézségek kezelése is sokszor a pedagógus figyelmét követeli.

Nem volt számunkra meglepő, hogy a pedagógushiány majdnem minden intézményben megfigyelhető. A fiatal kollégák hiányát a pedagógusok egy kiesett generációként jellemzik, amelynek következtében a diákokhoz való kapcsolódás a nagy generációs különbségek miatt egyre nagyobb kihívásokkal jár. Habár a bérek növekedése az anyagi kilátástalanságból fakadó frusztráció egy részét képes volt csökkenteni, az új rendszer több helyen is jelentős bérfeszültséget okoz. A bérrendezés többek szemében csak arra volt elegendő, hogy a pedagógusok relatív helyzetét egy korábbi színvonalhoz igazítsák.

A Nemzeti Alaptantervről szóló kritikák leginkább az érettségivel kapcsolatban kerültek elő. A tartalmi elemekből fakadó nehézségeket a természettudományos tantárgyakat tanító pedagógusok emelték ki leginkább, ahol a tananyag csökkentés módja nem vette figyelembe, hogy a tárgyak egymásra épülnek, így gyakran előfordul az az esetet, hogy a kötelező tananyaghoz hiányoznak még más tárgyakból szükséges kompetenciák (például a fizika oktatáshoz szükséges matematikai alapok). A pedagógusok nem érnek a tananyag végére, ha képesek is lennének lépést tartani a követelményekkel az a legtöbb diák számára emészthetetlen sebesség lenne. A szabad tankönyvválasztást a pedagógusok alapvetésnek tartanák, azonban tapasztalataik szerint a szülők között feszültséget szül a kötelező tankönyvek melletti vásárlás anyagi költsége. Habár oktatói munkájuk során szívesen támaszkodnának erre a segédeszközre, a rossz minőség következtében nincsen erre lehetőségük. A gyógypedagógusok alacsony számából következően sokszor csak nagyobb csoportos foglalkozások megtartása lehetséges, így a fejlesztés megfelelő mértékű differenciálása nem valósul meg.

A kiszolgáltatottság érzése egyrészről a hierarchikus strukturákhoz erősen ragaszkodó intézményvezetőkhöz kapcsolható, másrészről viszont a kormány és az oktatásirányítás oldaláról éreznek a pedagógusok elutasítottságot és bizalmatlanságot, a döntéshozásba nem képesek becsatornázni a véleményüket. Természetesen nem mindenki szeretne ezekben a folyamatokban részt venni, azonban a lehetőségek hiányát ők is érzékelik. A leterheltséghez hozzájárul továbbá a mostanában sokat változó környezet, valamint a tanórán kívüli teendők számának növekedése. Az információ hiányból fakadóan sok feszültséget szül az alkalmazkodás az újabb és újabb rendszerekhez. A pedagógusok a gyerekek összpontosítóképességének csökkenéséről számolnak be, mások pedig további nehézségként említik a széteső és esetenként traumatizáló családi hátteret. Az érzelmileg instabilabb gyermekek támogatása sok felkészülést igényel a pedagógusok részéről. Az integrált oktatást, mint elméleti lehetőséget a legtöbb pedagógus támogatta, azonban a korábbiakban vázolt erőforráshiányok miatt nem érzik magukat képesnek az azáltal felmerülő kihívások kezelésére.

A pedagógusok, mint családfenntartók, szülők, egyedülálló szülők a magánéletükben is nehézségekbe ütköznek. Sokan a keresetüket mellékállásokkal pótolják ki, hogy a lakhatásukat, a gyermekeik nevelését képesek legyenek megoldani. Sokan, mint szülő is részt vesznek az iskolarendszerben és jellemzően aktívan követik a gyermekeik pályáját és igyekeznek az érdekeiket képviselni. Az apátia részben fakad a korábbiakban felvázolt erőforráshiányból, részben pedig a korábbi próbálkozások sikertelenségéből, valamint a példastatuálásokból következő félelemből. A munkára koncentrálás, mint védelmi mechanizmus kereteződik a csalódottsággal és kiábrándultsággal szemben. Akik korábban aktívan részesei és szervezői voltak a kiállásoknak elfáradtak és nehezen tudják elképzelni, hogy képesek lennének újrakezdeni a küzdelmet saját magukért – mégha tisztában is vannak azzal, hogy nem csak magukról, hanem a szakmájukról és a tanítványaikról van szó.

Az interjús módszertanból fakadóan a felsorolás nem teljeskörű, azonban az összefüggések kirajzolódnak. Az ilyen jellegű kutatásoknak nem célja általános igazságokat felvázolni, valamint arányok feltérképezését sem várhatjuk. További beszélgetések termékenyen hozzá tudnak járulni újabb összefüggések feltárásához. Ha a tapasztalataiddal szívesen kiegészítenéd az itt leírt gondolatokat, keress minket bátran a biszak.otilia@humanplatform email címen és felvesszük veled a kapcsolatot. Reméljük néhány szemponttal szélesíteni tudtuk az olvasók látókörét a problémacsomaggal kapcsolatban és további kérdések feltételére késztettünk.