írta: Nagy Gábor
A minap benyújtották a kormánypártok képviselői az Alaptörvény (x-edik) módosítását, amely kimondja, hogy a gyermekeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Újdonságként rögzíti, hogy ez a jog minden más alapvető jogot megelőz (kivéve az élethez való jogot). Ez a módosítás azt a benyomást is keltheti a laikus jogértelmezőben, hogy a gyermekeket védő alapjog eddig nem volt hangsúlyos, sőt, akár azt is gondolhatja, hogy az alapjogok között sokadrangú volt. Erről szó sincs.
A gyermekek jogait védő nemzetközi egyezmény az ENSZ égisze alatt létrehozott, 196 ország által aláírt Gyermekjogi Egyezmény, és amely 1991 óta a magyar jogrend része. A Gyermekjogi Egyezménynek sok forradalmi újítása volt; ezek közül talán a legfontosabb, hogy meghatározta a gyermek legfőbb (legjobb) érdekének elvét.
A gyermek legfőbb érdekéhez kapcsolódó felfogás azt jelenti, hogy a jogrend és az egész társadalmi rend szervezése során úgy kell eljárnia minden döntéshozónak, jogalkalmazónak és jogalkotónak is, hogy ELSŐSORBAN (!) a gyermek legfőbb érdekét kell figyelembe vennie.
Minden hatósági, állami, jogpolitikai vagy közhatalmi döntés esetén, először meg kell fontolni és kötelezően figyelembe kell venni, hogy mi a gyermekek érdeke, majd eszerint kell eljárni. Ez kell szeme előtt lebegjen mindenkinek: a kormányhivatal ügyintézőitől, a rendőrségi dolgozókon, bírákon, polgármestereken keresztül az alkotmánybírákig, országgyűlési képviselőkig és kormánytagokig bezárólag. Ez a kiindulópontunk, amikor a gyermekvédelmi Alaptörvény-módosítást vizsgáljuk.
Felmerül a kérdés: ha a kiindulópont a gyermekek legfőbb érdekének jogi védelme, és alkalmazzuk a Gyermekjogi Egyezmény koherens, átfogó és a jogrend majd’ egészét lefedő rendelkezéseit, akkor mi szükség van az Alaptörvény módosítására?
A módosítás fő állítása – és egyetlen újítása –, hogy a gyermekek védelemhez való joga elsőbbséget élvez a többi alapjoggal szemben. Mivel a gyermekek legfőbb érdekének figyelembevétele minden közhatalmi döntés során eddig is a jogrend része volt, akkor szükségszerűen az következik ebből, hogy
a módosítás más alapjogok háttérbe szorítására, így végső soron alapjogok korlátozására született.
Persze e felvetés csupán retorikai, hiszen nyilvánvalóan alapjogkorlátozás áll a háttérben, ezt a miniszterelnök, számos kormánytag és képviselő is nyíltan kijelentette…
Köz- és magánügyeink gyakorlása során minden napunkat – nagy szavak (!) – alapjogok ütközésében és korlátozásában éljük. Például amikor futóversenyt rendeznek a városban, és lezárják az utakat, az korlátozza a szabad mozgás jogát, ugyanakkor érvényesül a testi egészséghez és gyülekezéshez való jog. Hasonlóképpen, amikor valaki nem talál képesítésének megfelelő állást, az a munka szabad megválasztásának jogát érinti, továbbá a vállalkozások szabad működése is befolyásolhatja a lehetőségeit. A gyerekek iskolába járatása pedig korlátozza a szülő neveléshez való jogát (mert csemetéjük napi szinten a köznevelés rendszerében tölti ideje jelentős részét, ahol ilyen-olyan nevelésnek is alávetik), ugyanakkor biztosítja a gyermek oktatáshoz való jogát. Ezek a folyamatos konfliktusok, Hérakleitosz szavaival: “panta rhei” (az élet áramlása, állandó változása).
A jogalkotó veszélyes útra lép, amikor az alapjogok között sorrendet szeretne felállítani, mert ez feloldhatatlan és megfellebbezhetetlen anomáliákat szülhet. Az alapjogok önmagukban teljesek, azok között sorrend, hierarchia nem értelmezhető. (Látszólag kivételt képez az élethez való jog, amely természeténél fogva elsőbbséget élvez: az élet vagy van, vagy nincs.)
Balga az a jogalkotó, aki azt hiszi, hogy politikai megfontolásokból egyes alapjogokat mesterségesen előnyben részesíthet, mintha “szorzószámot” rendelne melléjük, hogy azzal legyőzzön egy másik alapjogot. A jogok nem tehetőek mérlegre oly módon, hogy ahol felmerül egy privilegizált alapjog (például a gyermekek joga), az automatikusan elsöpörhet bármely másik, sőt, mindegyik másik alapjogot és ezek jogosultjait. A világ – szerencsére – nem ennyire egyszerű.
Ha a jogrendszer nem tud ellenállni ennek a barbár beavatkozásnak, akkor például az a bíró is szorult helyzetbe kerülhet, akinek ítéletet kell mondania azok felett a kirúgott tanárok felett, akik a gyerekek érdekében álltak ki. Vajon a gyermek érdeke az, hogy egy diszfunkcionális rendszerben elavult tananyagot – libatömés módjára – ontsanak belé, azaz ne maradjon el néhány tanórája, – vagy inkább az, hogy a tanárai küzdjenek egy jobb oktatási rendszerért, ami biztosan gyermekek százezrei javára válna? Ilyenkor a pedagógusok hivatkozhatnak arra, hogy ők a gyermekek érdekeit érvényesítik és a hivatkozás pillanatában minden más érv megsemmisül? Vagy a fenntartó hivatkozhat arra, hogy a tanóra megtartása a gyermekek joga és így a pedagógusok érvei és szólásszabadságuk válik semmivé?
Ha teszem azt diákok oktatási időben klímasztrájkot szerveznek, akkor gyermekként hivatkozhatnak saját jövőjük védelmére, így semmisítvén meg az ellenérveket? Vagy a nevükben lépjenek fel a felnőttek, akik az orrukra koppintanak, hogy “Te gyerek, ez nem a te érdeked, irány vissza az iskolapadba!” és még gyermekvédelmi jelleggel könnygázt is fújat rájuk a rendőrminiszter?
Melyik szülő érve élvez majd elsőbbséget gyermeke jogára hivatkozva? Azé, aki azért küzd, hogy gyermeke ne találkozzon Pride-felvonulással, vagy annak, aki éppen azt szeretné, hogy gyermeke megismerje a társadalom sokszínűségét, és így világnézetét, tudását gyarapítsa? És ha az LMBTQ közösség tagja gyermekkorú, akkor a felvonulással saját kárára tör?
A felmerülő alapjogi kérdések valójában nem megoldódnak, hanem bonyolódnak. Az Alaptörvény újbóli átírása nemhogy nem erősíti a gyermekek védelmét, hanem gyengíti az összes alapjogot és az alkotmányosságba vetett bizalmat. Ez pedig minden gyermek, felnőtt és idősek kárára válik – de legfőképpen a gyermekekére, mert ők lesznek leghosszabb ideig ebben az országban, ebben a társadalomban, ezen a Földön.
Mindeközben a fentiek szerint a gyermekek legfőbb érdeke nemcsak rendelkezésre áll, mint hivatkozási alap, hanem a jogalkotók és jogalkalmazók több évtizedes kötelessége figyelembe venni. Már csak komolyan kellene venni.
A módosításból egy dolog teljesen világos, a többi mellébeszélés: a gyermekek élete itt nem cél, hanem eszköz.
