Miért éppen Finnország? – egy magyar oktatáskutató kalandjai a messzi északon
szavon
írta: Tuba Orsolya a Finn minta alapítója, a Finn Oktatáskutató Intézet projektkutatója
Miért éppen Finnország? Sokan kérdezik tőlem a mai napig és mindig más választ adok. Ezekben a Veszprém-Rovaniemi testvérvárosi kötelék visszatérő motívum, ugyanúgy, mint Riina, a levelezőtársam, akivel még a Facebook előtt kézzel írott levelekben vitattuk meg, hogy az én kedvenc filmem a Gyűrűk Ura és az ő kedvence a Karib-tenger kalózai. Orlando Bloom mint közös érdeklődési pont már akkor felbukkant, talán ezért is maradtunk jó barátnők. Amikor ott álltam, hogy továbbtanulás és egyetemválasztás, akkor tudtam, hogy itt a nagy lehetőség, és útra indulhatok, mint ahogy azt Zsákos Bilbó is tette.
Riina és én 2013-ban, illetve 2024-ben
Ennél is komolyabb magyarázatra számítottatok? Hát, legyen! Több, elég racionális érv született meg bennem, amit nagyon jól begyakoroltam anno, hogy Édesanyám és Édesapám is belássa: nekem Finnországba kell egyetemre mennem. 1. Tudtuk, hogy angol nyelven szeretnék nemzetközi gazdálkodás szakon tanulni, viszont az Magyarországon, még a kemény vért-izzadós emelt szintű felvételik után is csak fizetősen volt elérhető. 2. Finnországban ingyenes és angol nyelvű az oktatás. 3. Valódi nemzetközi környezetben tanulnék és élnék, ami szuper tapasztalás. 4. Rovaniemiben gimi alatt már jártam egyszer, ahol Riina és családja is szívesen fogadna, segítene a költözésben. 5. Visszavágytam Finnországba, megfogott a nyugalom és az, hogy észrevettem: ott nem szenvedni jártak be az iskolába, egyetemre.
Itt muszáj hozzátennem: sosem értettem egyet azzal, hogy minden a felvételin, vizsgákon, dolgozatokon vagy az iskolában nyújtott teljesítményen, bizonyítványon múlik. Borzasztó, hogy ezt észre sem vesszük, de ilyen attitűddel egy megfelelési kényszeres társadalmat nevelünk ki. Olyan felnőtteket, akiknek nincs egészséges önbecsülésük, és folyamatosan külső megerősítésre szorulnak; akik félnek a kudarctól és az elutasítástól; akik mások jóváhagyásától, érzelmi állapotától vagy viselkedésétől függnek. A finneknél ezzel szemben holisztikus és folyamatalapú az értékelés.
Nincs olyan, hogy hideg, csak rossz öltözet! –A hideg levegő ellen jó a hidegebb víz is!
A finn egyetemi tanév első hónapjában életemben először vettem részt önismereti kurzuson, gyakoroltam az önértékelést többek között tanulmányi naplóírással, ahol magamnak kellett reflektálnom új gondolataimra, tapasztalásaimra. Nem is értettem, hogy ez utóbbit magamnak kellett írnom, nem pedig a tanárnak?! Őszintén bevallva: eleinte nagyon el voltam veszve, mert nem nehezedett rám az elvárások megszokott súlya, furcsa volt az elmélet magolásának hiánya. Ezzel szemben rengeteg probléma-alapú tanulás volt, ilyenkor csoportokban dolgoztunk és észrevétlenül ragadt ránk az alkalmazott tudás. A csoportos értékelésnél nem csak az egyénileg befektetett energiát, fejlődést nézték, hanem a csoport egészének a működését, a munkafolyamatot, az együttműködési és kommunikációs készséget. Egymásnak is adtunk visszajelzést a csoporton belül, ami roppant érdekes volt a nemzetközi összetétel miatt: a finnek nagyon őszintén, mégis konstruktívan szólaltak meg, míg mi magyarok először elég nehezen mertünk kritikákat megfogalmazni. A tanárok sem maradtak ki az „őszinteségrohamból”, feléjük is kötelező volt értékelést és visszajelzést adni. Utóbbi nekem annyira felszabadító és hiánypótló gyakorlatnak bizonyult, hogy lelkesedésem alapján beválogattak az új, nemzetközi gazdálkodás képzés tantervreformjának a csapatába, ahol mint hallgató vettem részt annak kidolgozásában. Ez nagyon meghatározó élmény volt számomra, mert később emiatt és az egyetemi élmények, valamint a fejlődésem miatt döntöttem úgy, hogy oktatásfejlesztésben szeretnék dolgozni.
Volt egyetemi tanárom, Marko Korkeakoskival, aki anno beválogatott a tantervfejlesztő csapatba. Azóta is jó barátok vagyunk.
Az egyéni tanulási terv (Personal Study Plan) szerint jól haladtam a kiválasztott tárgyakkal, és időben bőven volt lehetőségem szakmai gyakorlatokon részt venni. Ezekből az egyiket egy londoni cégnél végeztem el, talán mert addigra – két és fél év után – sikerült kicsit hozzászokni a lappföldi extrém körülményekhez és kellett egy izgalmas változás. Érdekes volt Lappföld ‘fővárosából’, ahol több rénszarvas él, mint ember, elköltözni egy tízmilliós városba, ahol a finnekhez képest nagyon felszínesnek bizonyultak az emberek. Kaland és életút szempontból viszont tökéletes lépésként könyvelem el, mert Londonban döbbentem rá, mennyire nem illik hozzám a marketing és üzletfejlesztés, és hogy mennyire hiányzik Finnország. Ekkor született meg a Finn minta kezdeményezés is (erről majd a következő cikkemben írok bővebben).
A koronavírus hazaűzött Magyarországra, és adtam egy esélyt a ‘hazaköltözésnek’. Erről csak röviden annyit: fordított kultúrsokk. Ez a kísérlet nem tartott sokáig, és a Londonban megszületett küldetéstudatot követve rájöttem, hogy tovább kell tanuljak ahhoz, hogy oktatásfejlesztésben dolgozhassak. Kinéztem egy mesterképzést – ismét Finnországban. Itt hozzá kell tennem, hogy felmerült bennem más ország is, de Finnország hallgatói szolgáltatásai (hallgatói lakások, kedvezmények) és a továbbra is ingyenes oktatás verhetetlen európai szinten.
“Finnország olyan, mint egy szanatórium, főleg Magyarországhoz képest.”– az idézet Pavelka Bélától származik, aki már több, mint 25 éve él itt.
Utam Jyväskyläbe vezetett, ahol már közel négy éve élek. Itt végeztem el a fejlesztés, oktatás és nemzetközi együttműködés mesterszakot, majd kerültem be az Oktatástudományi és Pszichológiai Kar Doktori Iskolájába is. A kutatásom a cselekvési kompetencia fejlesztése és értékelése köré épül a planetáris jóllét kontextusában. Hiszem (és több más kutatás is alátámasztja), hogy az egyéni jóllétet és boldogságot azok tapasztalják meg, akik képesek a saját, a környezetük és a természet jóllétéért is cselekedni, kezdeményezni. A doktori kutatásom mellett projektkutatóként is dolgozom a Finn Oktatáskutató Intézetben, az Innovatív Tanulási Környezetek Kutatócsoportban, ahol számos esetben magyarországi partnerekkel is zajlik az értékteremtő munka.
Szabadsááág!
Miért maradjak Finnországban? … Miért ne? Rosszul fog hangzani, de (sajnos) igaz: a klíma itt csak egyre inkább kedvező lesz, nyugdíjas koromra palántázni és bort termelni tervezek. A környezetemben az emberek pedig egyre inkább megszokják, hogy én akkor is beszélgetést kezdeményezek velük, ha nekik ez elsőre kellemetlen. A vicces, de valós érveket félretéve: valójában a fő indok a szabadság és az autonómia. Úgy érzem, hogy ekkora szabadságot a munkámban és az életem minden területén nem fogok tudni máshol megtapasztalni. Nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy egy ilyen fantasztikus helyen élhetek, és erre nagy előszeretettel emlékeztetem finn barátaimat is, mert szerintem Finnország valóban a világ legboldogabb országa!
