Nem elég az, ha a Bibliából idézünk: cselekedni is kell!

November 12-én ünnepeljük Magyarországon a szociális munka napját. Erre az alkalomra időzítette három szervezet, a SZÁD – Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, az ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék és a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete konferenciájukat. Itt beszélgettünk az egyik szervezővel, Köves Ferenccel, a SZÁD elnökével a szociális ágazat helyzetéről. Videóinterjú

Nem igazán a jelenlegi kormány specialitása az, hogy fejleszti a szociális ágazatot. Persze, a benne dolgozók siralmas bérei régebben is siralmasak voltak, a szociális szakma aktuális helyzete alapján igazán egyik Orbán-kormány előtti kabinetet sem lehet visszasírni. Azonban tény, hogy egyre többen szorulnának rá a gondoskodásra, hiszen egyre több a gondozásra szoruló ember Magyarországon. Az ágazat elhanyagoltsága pedig súlyos ellátási gondokat okoz.

A mostani kormány kommunikációját mindezzel együtt az teszi kimondottan – hogy is fogalmazzunk – pikánssá, hogy szavajárása a keresztény erkölcsre hivatkozás, amikor szociális ügyekről beszél. Ez gyakorlatilag az Orbán-kormány tikje, ha valahol elcsattan a szociális kifejezés.

Köves Ferenc, a SZÁD, azaz a Szociális Ágazati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint nem elég az, ha a Bibliából idézünk: cselekedni is kellene. Márpedig míg az elöregedő társadalmunkban egyre nagyobb szerepe lenne az államnak, az állam érdemi gondoskodás helyett elkezd gondoskodáspolitikáról beszélni. Ez pedig nem véletlenül olyan, mint

„egyfajta elengedése az állam részéről annak, hogy a rászorulókon segíteni igenis állami feladat”.

Köves szerint nem csak a definícióval van baj – bár az is tény, hogy a gondoskodáspolitika kifejezést a szociális szakma nem ismeri, így nem is tudja pontosan meghatározni. Az a gond, hogy a gondoskodáspolitika a gyakorlatban nem jelent mást, mint a szociálpolitika brutális alulfinanszírozottságát. Köves több példát is hoz: a házi segítségnyújtás és gondozás területén sokkal nagyobb forrásokra lenne szükség ahhoz, hogy a feladatokat el lehessen látni. Az állam azonban nem rendel megfelelő mennyiségű forrást a feladatokhoz, így azok ellátása teljesen esetlegessé válik.

„Ha azt mondják, nekik fontos a család, ha […] azt mondják, nekik fontosak az emberek, és mindezt keresztény értékek szlogenjeibe csomagolva mondják, akkor úgy tűnik, úgy gondolják, mindent megtette, hogy ellássák a feladatukat” – boncolgatja Köves a miérteket. Pedig

„nem elég a duma, cselekedni is kell!”

– teszi hozzá.

Hasonló a helyzet a kormánypárti sajtó által előszeretettel mutogatott hajléktalanokkal: csak karhatalmi eszközökkel a hajléktalanságot sehol sem lehet felszámolni – korrekt lakás- és szociálpolitikával viszont lehet látványosan csökkenteni. Persze, mindez pénzbe kerülne, pénz pedig erre sem jutott az elmúlt évtized konjunktúrája alatt ideáramló uniós forrásokból.

Különösen nagy probléma, hogy az ágazatban adott fizetések ma már annyira erodálódtak, hogy a szociális munkás, szociálpolitikus frissdiplomások egy jelentős része nem is tervezi, hogy az ágazatban helyezkedjen el. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy választott hivatásukban vállaljanak munkát.

A szociális ágazat gerincét alkotják azok a középfokú végzettségű szociális dolgozók, akik gyakorlatilag a terepmunkát végzik rengeteg területen. Az ő helyzetük is tarthatatlanná vált mára. Köves példaként említi meg azt a vidéki gyermekvédelmi intézményben dolgozó kollégát, aki szakirányú végzettséggel, éjszakázással, hétvégi munkával havi nettó 250 ezer forintot visz haza. Könnyen belátható, hogy ezen a bérszínvonalon nem tartható fenn a szociális gondoskodás.

A fentiek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a szociális szakmában munkaerőhiány van.

A szakmában dolgozók átlagéletkora folyamatosan növekszik – hasonlóan a közoktatáshoz, ez a szakma is elöregszik. A bentlakásos és intézményekben és a családsegítésben például a hiány mértéke 10-35% között mozog, de például a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fogyatékkal élők számára fenntartott intézmények között akadt olyan, ahol 50%-os volt a szakemberhiány, de a 30% jórészt általános volt ezeknél az intézményeknél.

Azaz végre elég legyen a dumából, cselekedni kéne. Hiszen egy társadalmat semmi sem jellemez jobban, mint hogy hogyan bánik az elesettjeivel.

Ha érdekel a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, látogasd meg az erre a linkre kattintva elérhető honlapjukat. Ha te magad is szociális ágazatban dolgozol, fontold meg, hogy csatlakozol valamelyik szakszervezethez – csak összefogással érhetsz el eredményt!

Ez hogy lehet?! Te még nem iratkoztál fel a hírlevélre?! Nekünk nincsenek millióink egy-egy Facebook-posztra… e nélkül nem érünk el! Iratkozz fel most: