„Az összes diszest egyberakták” – megalázó és igazságtalan ma SNI gyerekkel az állami oktatás

Kétségbeesett szülők, a végletekig kiszipolyozott, fáradt szakemberek küzdenek a teljes forráshiánnyal, a realitásoknak teljesen ellentmondó előírásokkal. Személyes beszámoló egy édesapától.

Sorozatunkban arra próbálunk rávilágítani, hogy mi a helyzet 2023 végén a sajátos nevelési igényű gyerekek, diákok nevelése terén Magyarországon. Ennek keretében szülői és diákbeszámolókat gyűjtünk, amelyeket szerkesztve, kérésre névtelenül teszünk közzé. Célunk, hogy világos legyen: már most elkéstünk, a területen érthetetlen és súlyos mulasztások történtek, amelyek családokat robbantanak fel, gyerekeket tesznek tönkre.

Az alábbi beszámolót egy vidéki nagyvárosban élő édesapa és sajátos nevelési igényű gyermeke közösen írták.

Helyszín: vidéki nagyváros és környéke

Kornélt ADHD-val diagnosztizálták. Az ADHD – attention deficit hyperactivity disorder, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar – egy olyan veleszületett, neurológiai jellegű rendellenesség, amelynek a fő tünete a figyelemzavar, de jelentkezhet mellette hiperaktivitás és feledékenység is. Az ADHD nem befolyásolja az intelligenciát – így az érintett gyerekek épp úgy lehetnek átlagos, mint átlagon felüli, esetleg átlag alatti intellektusúak.

A történetben szereplő Kornél számára a 11. osztályra már nem találtak őt befogadni kész, nappali rendszerű intézményt – így az idei évfolyamot már a dolgozók gimnáziumában kezdte meg. Kornél édesapja, a beszámoló írója tanár, összesen 22 gimnáziumban eltöltött tanévvel a háta mögött, melyek közül kettőt az Egyesült Államokban teljesített.

A történetben szereplő neveket megváltoztattuk. Keretben Kornél saját beszámolói szerepelnek.

Kornél

Talán elsős lehetett, amikor egy pszichológus megállapította: Kornél nagy valószínűséggel ADHD-s. A pedagógiai szakszolgálathoz harmadikos korában küldte el az általános iskolája – az „írás és olvasás terén mutatott hullámzó teljesítménye” miatt.

Az első – harmadik osztályban kiállított – szakvélemény szerint értelmi képessége a magas átlagos övezetbe sorolható, a verbális megértési indexe nagyon magas, a perceptuális következtetési index értéke átlagon felüli, a munkamemóriaindex-értéke átlagos és a feldolgozásisebességindex-értéke is átlagos.

Tanulási nehézség – szólt a megállapítás.

A második szakvélemény – ötödik osztály – szerint „95%-os biztonsággal megállapítható, hogy a gyermek IQ-ja 113 és 123 közé esik.” Megállapításuk szerint „egyéb pszichés fejlődési zavar (súlyos tanulási nehézség) áll fenn”.

A második, a harmadik – hetedik osztály – és a negyedik – tizedik osztály – szakvélemény megismétli ezt az álláspontot és megállapítja, hogy „tankötelezettségét integráltan a többi tanulóval együtt teljesítse”. Kornél mentesítve lett az idegen nyelv tantárgy érdemjegyekkel, osztályzatokkal történő értékelése és minősítése alól, ami tizedikre úgy változott, hogy a második idegen nyelv értékelése alól kapott felmentést.

Mentesítést kapott a magyar nyelv és irodalom helyesírás tantárgyrészek teljesítményének értékelése és minősítése alól, amely tizedikben kiegészült azzal, hogy érettségi vizsga esetén mentesítve lesz az összes tantárgynál a helyesírás teljesítményének értékelése és minősítése alól.

A szakértők azt javasolták, hogy a számonkérésnél biztosítsanak Kornélnak hosszabb felkészülési időt, hogy a tanítás–tanulás–számonkérés folyamatában méltányos elbírálást kapjon, továbbá megengedték, hogy a beszámolás, számonkérés és az iskolai tanulmányok során segédeszközöket (szótárak, számítógép) használjon.

„Az összes diszest egyberakták” — Az általános iskola

A vidéki nagyvárosi általános iskola–gimnázium alsó tagozatában, ahová Kornél járt, a tanító néni — családi érintettség révén —, empatikusan és jól kezelte a helyzetet: különböző — a tanuláshoz nem feltétlenül kapcsolódó — feladatokkal látta el, hogy lekösse.

A délutános napközis tanítónő azonban szinte minden nap azzal fogadott bennünket, hogy „már megint a Kornél”.

Illusztrációként íme egy büntetőfeladat, amivel Kornélt rendszabályozták a napköziben:

„Bocsánat Anikó néni. Találtam egy botot. Találtam egy sprét. Találtam egy bóbitát. Ezekel játszottam. Anikó néni megszidott. Belátom rossz voltam. Töbször nem csinálok ilyet.” (A hibák eredetiek.)

Felső tagozatban szerencsére egy szintén empatikus osztályfőnököt kapott. Kornél úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy „nem tanult semmit” — de átlagon felüli értelmi képességei miatt ekkor még jól teljesített. Hetedikes korában irodalomból dicséretet kapott év végén, ami óriási büszkeséggel töltött el bennünket.

Feleségem javaslatára Grecsót olvasott, majd magától levett két Dragománt is a polcról. Mivel falun lakunk és állatokat is tartunk, Kornélt nagyon érdekelte a biológia, ám sosem kapott belőle ötöst – feleségem szerint a fogadóórán a tanárnő azt sem tudta kiről van szó.

„Jobb lett volna nekem ott maradni” — Továbbtanulás

Nyolcadik tanév elején az intézmény szülői értekezletet tartott a továbbtanulásról. Az igazgatónő elmondta, hogy azok a gyerekek, akik meghatározott tantárgyakból hozzák a négyes átlagot, akiknek nincs igazgatói figyelmeztetőjük, és akiknek a testvéreik is oda járnak és szeretnének maradni az intézményben, azokat az iskola automatikusan átveszi a gimnáziumi osztályba. Hozzátette azt is, hogy még a 3,8-es, 3,9-es átlag is belefér.

A feleségem és én is azt gondoltuk, hogy Kornél alapvetően jó helyen van az intézményben, a 4-es átlaga megvolt, fegyelmit soha sem kapott. Ráadásul a tanárok egy része már ismerte, tudták mik a nehézségei. Úgy döntöttünk, maradjon az intézményben.

Ezt Kornél is így gondolta, így aztán nem is gondolkodtunk egyéb iskolákban. Aztán december elején egyszer csak

azzal jött haza, hogy az iskola mégsem veszi át őt — és hozzá hasonlóan még vagy 10-15 gyereket (róluk utóbb kiderült, hogy szinte egytől-egyig SNI-s diákok).

Az elutasító levél kézhezvételét követően kérelmet írtam az igazgatónőnek, hogy a gyerek maradhasson az iskolában, hiszen megfelelt az elmondott kritériumoknak és két kisebb testvére is odajár. Az iskola vezetője erre az alábbi választ küldte:

“Gyermekük tanulmányi eredményeit áttanulmányoztam, Kornél iskolai tanulmánya a 7. évfolyam végén és 8. évfolyamon ingadozó teljesítményt mutat a közepes és jó átlagok között mozogva, ezért kérelmüket nem támogatom.”

Újabb villámcsapás. Mindeközben Kornél találkozik az atyával, akinek évekig ministrált, és ő azt javasolja, hogy neki márpedig a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban a helye. Sőt, mint volt pannonhalmi diák és akkor egyházmegye pasztorális helynöke még ajánlást is írt neki. Tanárként jól ismerem a bencés gimnáziumot és azt gondoltam, hogy Kornél – márcsak a fenti szakvélemények alapján is – megállja majd a helyét. Sőt. Irtó büszke voltam, és ez némiképp vigasz volt arra a keserűségre, amit a felett éreztem, hogy az iskolája gyakorlatilag megtagadta őt. A bencésekhez sajnos nem sikerült bekerülni, de a történetben rejlő ellentmondás azért jó látszik.

A gimnáziumok

Mivel saját iskolája elutasította, más iskolákba kellett felvételiznünk. Ráadásul úgy, hogy azoknak az iskoláknak a felkészítő tanfolyamaira – ahol a részvételért felvételi pluszpontokat szerezhetett volna –, a fenti események miatt már nem járhatott, azokról lemaradtunk.

A gimnáziumba, ahova elsősorban szeretett volna menni nem vették fel,

mert SNI diákot oda nem vesznek fel. Hivatalosan igen, de valójában nem.

Így aztán a harmadik helyen megjelölt iskolába vették fel.

Az első félévében aztán jött a COVID és a karantén.

Egy ADHD-val küzdő embernek a rendszerezetlenség a leginkább megterhelő. Így hát le kellett ülnünk Kornél mellé, hogy oda tudjon figyelni a tanulásra. De még így is rengeteg rossz jegy született már abból is, hogy ha el is készítette a feladatot, be már nem küldte.

Matematika tárgyból megbuktatták volna, ha nem megy át egy másik iskolába.

Ekkor úgy gondoltuk, hogy egy gyakorlatiasabb iskola megfelelőbb lenne, onnan azonban intellektusa miatt annyira kilógott, hogy végül ismerőseink révén bekönyörögtük egy kisvárosi gimnáziumba. Nekik a mai napig hálásak vagyunk, hogy befogadták.

De már itt is a második héten behívtak bennünket és megpróbáltak rábeszélni arra, hogy matematikából mentessük fel Kornélt, mert a későbbiekben szerintük nem fog tudni leérettségizni. Ezt sem Kornél, sem mi nem szerettük volna: egyrészt mert azt gondoltuk, hogy képes lesz leérettségizni, másrészt pedig jelentősen leszűkült volna a leendő tanulmányok, munkalehetőségek köre. Kornél, lévén ez már a harmadik iskolája, nem is tudott, és talán már nem is akart beilleszkedni az új osztályába. Fegyelmi ügyei nem voltak, a tanórákat nem zavarta, csak a magyartanárral volt egy komolyabb konfliktusa, amit később rendezett.

Az első ott töltött éve végén csak azért nem buktatták meg (matek, kémia, fizika), mert május közepén felhívtam az osztályfőnököt és felolvastam neki „A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelvei” című dokumentum Kornélra vonatkozó sorait.

A második tanév végén ez már nem volt elég. Kornél megbukott nyelvtanból és matematikából…

Amikor a magyartanár kiosztotta az utolsó, sordöntő dolgozatot, vagy öt percig alázta mindenki előtt közölve vele többek között azt is, hogy a vízszintes vonal nem írásjel. Mindezt úgy, hogy Kornél a helyesírás értékelése alól fel van mentve.

Az augusztus végi matematika írásbeli pótvizsga-feladatokat tartalmazó lapján a feladatokhoz nem rendeltek pontokat. Így aztán nem lehetett tudni, melyik feladat mennyi pontot ér, és hogy részpontokat kaphat-e. A javítás alapján először 11 pontot (21%) kapott, majd ezt áthúzták és ráírták, hogy 10 pont (19%). 20%-os eredmény esetén mehetett volna szóbelizni…

Az már csak hab a tortán, hogy pont e két tantárgyból Kornél jegyeinek 20 illetve 25%-a házi feladat hiánya miatt kapott elégtelen volt, miközben az iskola pedagógiai programjában a következő olvasható:

„A hanyagságból elmulasztott írásbeli feladat nem „értékelhető” elégtelennel. …Érdemjegyet csak tudásra adunk. Az el nem készített feladattal tudásszint nem mérhető. A házi feladat elvégzésének hanyagságból történő elmulasztását pedagógiai eszközökkel és módszerekkel lehet és kell büntetni.”

Jelentősebb romlás

Kornél története szinte mindent megmutat abból, hogy a magyar közoktatás mennyire nem tudja kezelni az átlagostól eltérő gyerekeket. Sőt mint azt a téma kutatója, Vida Gergő „Miként lesz a tanulási zavar diagnózisa stigma – Avagy mi a fontosabb: a diagnózis vagy a gyermek?” című írásában olvashatjuk:

„A nem megfelelő visszacsatolás egyik hatalmas veszélye pont abban rejlik, hogy a tanulási zavaros, ép intellektusú tanulók teljesítménye egyes részterületeken vagy kedvezőtlen esetben akár komplexen is alacsonyabbnak vagy azonos szintűnek bizonyul, mint a szegregáltan nevelt és oktatott enyhe értelmi fogyatékos tanulóké. Bár reprezentatív felmérés még nem készült, számos gyermek felülvizsgálati teljesítménye ezt igazolja. Ez bizonyíték arra, hogy a tanulási zavaros gyermekek, tanulók a képességprofiljukhoz nem igazodó körülmények és inadekvát módszertan mellett jelentős mértékben alulteljesíthetnek. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében ez halmozottan igaz, hiszen számos területen plusz erőforrásokat vetnek latba, hogy sikerrel teljesítsenek.

Ha a körülményekkel is birkózniuk kell, akkor a sajátos nevelési igényű gyermekek teljesítménye jelentősebb romlást mutathat.”

A tanárok túlterheltek. Igaz.

Mint ahogy az is igaz, hogy emberi sorsok dőlnek el, pusztán az empátia hiánya miatt, vagy azért mert valaki nem veszi magának a fáradságot, hogy utánanézzen, egy ilyen gyerek esetében mit lehet tenni.

Hasonló történeted van? Oszd meg velünk! Vedd fel velünk a kapcsolatot az ezen a linken elérhető űrlapon!

(Szerkesztette: Kincse Szabolcs)

Kapcsolódó cikkeink

De… miért?! Miért nem iratkoztál fel a hírlevélre? Egyre nehezebb eljuttatni hozzád a cikkeinket… Itt tedd meg: