Míg Bayer pofozkodna, Orbán lenyúlná a Spart, a magyar kultúrát pedig központilag vezérelné
Orbánék nem csak a Spart, a magyar kultúrát is vinnék, miközben verbális verőlegényként ígérget verést Bayer Zsolt Törley Katáéknak. 26-án kedden pedig tárgyalás Budán a Kölcseyből kirúgott tanárok ügyében.
Még meg sem száradt Orbán beszédén a ráfröcsögött indulat, már zajlik is a harcnak, háborúnak álcázott rablás: újra megvalósulhat a kultúra központi irányítása, kiderül, hogy Orbán VIktor személyesen a Spar vezérigazgatójától kérte, hadd vegye meg „egy rokona” a cég egy részét (teljesen normális dolog ez egy demokráciában!) – aki erre reagálva „kisajátítás-biztossá” tette a céget. Eközben a rendszer altestére stabilan feltapadt Bayer Zsolt veréssel kussoltatná azokat, akiknek valami nem tetszik – nem meglepő módon ordas hazugságokat megosztva arról, mit is csinált Törley Kata Orbán március 15-i beszéde alatt.
A kultúra központi irányítása immár valóság lesz
Az index.hu írta meg, hogy „birtokába jutott” a készülő új, átfogó kulturális törvény tervezete, amelynek értelmében
teljesen központosítják a magyar kulturális életet.
Ez azt jelenti, hogy három „vezető” szervezet alá lenne rendelve minden kulturális tevékenység, ez az alárendelés pedig mind finanszírozási és – jól láthatóan – tartalmi felügyeletet is jelentene majd.
A teljes kulturális rendszer néhány intézmény, és néhány ember irányítása alá tartozhat majd: az index szerint a vármegyei hatókörű városi színházak a Nemzeti Színház (Vidnyánszky Attila), a táncművészet a Nemzeti Táncszínház (Ertl Péter), a zenekarok a Nemzeti Filharmonikusok (Vashegyi György), az alkotóművészek a Petőfi Kulturális Ügynökség (Demeter Szilárd) alá kerülhetnek, míg „a vármegyei hatókörű városi múzeumok a Magyar Nemzeti Múzeumhoz (megint csak Demeter Szilárd) tartoznak” majd.
Egyáltalán nem csak adminisztratív lépésről van szó: „a szervezeteknek a szakmai tevékenység dokumentumait, az éves beszámolót,
a munka- és szolgáltatási tervet is el kell küldeni jóváhagyásra
annak az intézménynek, amely alá tartoznak” – írja az index.
És hogy milyen intézményekről és területekről van eddig szó? Az index ezekről számol be:
- Nemzeti Kulturális Tanács (NKT),
- Magyar Művészeti Akadémia (MMA),
- Nemzeti Kulturális Alap (NKA),
- Bethlen Gábor Alap,
- Nemzeti Filmintézet (NFI),
- Magyar Kultúráért Alapítvány,
- Nemzeti Együttműködési Alap,
- külföldi magyar kulturális intézetek,
- kulturális örökségvédelem,
- régészeti tevékenység,
- levéltári tevékenység,
- muzeális intézményrendszer,
- közművelődés,
- könyvtári rendszer,
- színház-, tánc- és zeneművészet,
- film- és fotóművészet,
- alkotó-, építő-, képző-, ipar- és tervezőművészet, valamint az irodalom.
A fenti központosítással teljesen ajtón kívül maradnak azok, akik nem felelnek meg az állami szervezetek követelményeinek, a hálózatban szereplő intézmények szorosabb ellenőrzése kizárhatja a hatalom számára nem kedves művészeket, tudósokat, csoportokat.
Nem ismeretlen mindez a magyar történelemben – ez az igény megjelent már Szálasinál is, aki szerint a magyar faj teremtő géniusza megérdemelte volna egy minőségi kultúrpolitika megvalósítását, és véleménye szerint a fő szempont nem az oktatáson, hanem a Nemzet nevelésén kellett legyen. Míg neki nem volt alkalma megvalósítani vízióját, a Rákosi és Kádár kultúrpolitikája már erősen központosított módon és intézményrendszerrel tudott működni.
A központi akarat igényei szerint hajlítgatott kulturális élet megdöbbentő és monumentális vízió, ami ellen logikus lenne civilként kiállni. Ebben a rendszerben nem egyszerű kritikusan, egyben látványosan, de méltósággal fellépni – persze, nem lehetetlen, ahogy azt Törley Kata és a Tanítanék minapi akciója is bizonyítja.
Pofán veréssel fenyeget a „publicista”
„Örüljön a Törley, a Puzsér, a Bedő meg az Orosz, hogy nem lettek pofán vágva. És ne szemétkedjenek legközelebb, ne húzogassák az oroszlán bajszát – vagy ha mégis, akkor utána ne picsogjanak a következményeken, hanem kussoljanak. Világos?”
Miközben a kultúra központosítását kilátásba helyező törvénytervezeten száradt a tinta, a fenti harsány, kötekedő, uszító sorokat a hatalmas kormányzati propaganda- és médiatér legalacsonyabb törpéje vetette papírra, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a tábor nehogy elkezdjen foglalkozni az aprósággal, miszerint mostantól majd Orbánék dönthetnek arról, mit játszik a vidéki színház, mit áshat a régész, hogyan lépegessen a balerina, mit fest és mit ír a magyar stb.
Igazából szóra sem lenne érdemes, hogy Bayer Zsolt miről ír, kinek helyez kilátásba verést, miért szájhősködik, hiszen saját maga soha nem kerülne ilyen helyzetbe, nem tudhatja, milyen érzés odamenni egy olyan tömegbe, amit a tettlegességig ellene hangoltak a folyamatosan szajkózott hazugságok (esetleg Orbán fordulata, miszerint vannak árulók, akik a nemzet számára meghaltak). Ezt Bayer nem ismerheti meg, és ennek fő oka, hogy
Bayer alapvetően gyáva,
(lásd akár „zsurnalisztikai” teljesítményét, vagy akár a Tóta W. Árpáddal indult vitából történő kifarolásást). Ő ilyet soha nem tenne, azért nagy most is a szája, mert az erősebb mögül kiabál.
Az írásához csatolt valóságmagyarázat (bizonyos Ungváry Zsolt tollából) – amiből kiindulva ígér Bayer pofán vágást – viszont egészen konkrét hazugságokat citál arról, miért mentek a Nemzeti Múzeum elé, és mit is csináltak Törley Katáék ott aznap. Ilyeneket írnak a tükröket csendben feltartó tanítanékosokról:
- „Olcsó megoldás a szabadságharcot leverő oroszok és a Putyin-pincsi Orbán között párhuzamot vonni” – érthető, hogy nehéz magyarázatot találni arra, amire nincs, miszerint a miniszterelnökünk máig Putyin legsárgább minyonja. A tanítanékos aktivisták mégsem ezt a gyomorforgató kormányfői gyakorlatot mentek kritizálni a Nemzeti Múzeum elé. Azaz ez az állítás hazugság.
- „Miért a másként gondolkodók rendezvényét akarják tönkretenni, elfojtani a szónokot?” – szó nélkül, csendben álltak a tanítanékosok a tömegben – amikor éppen rájuk nem támadtak.
- A központi megemlékezés nem a „másként gondolkozók rendezvénye”: ha ez Fidesz-rendezvény akar lenni, szíveskedjenek mellőzni a milliárdos kormányzati költést, kormányzati hirdetést, buszoztatást is, vagy saját zsebből fizetni azt. Amíg viszont miniszterelnökként áll oda Orbán, ez egy központi megemlékezés, és valamennyi állampolgár szíve joga, hogy úgy vegyen részt rajta, ahogy akar.
A hazudozás és a sunnyugás a kormányzati kommunikáció alapvető eleme – egyszerű hatalomgyakorlási kényszer, enélkül sajnos lopni sem nagyon lehetne. Márpedig ez a mozgatója az egész rendszerüknek, és ezért kerülhet sor olyan esetekre, mint amiről a regényes nevű osztrák szaklap, az Élelmiszerújság számolt be.
Jó napot! Vinnénk a céget, oké?
A 24.hu szúrta ki, hogy a Spar élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatot is meglátogatta a „táskás ember”, azaz az, aki elmeséli, hogy szükség lenne a cégre. És hogy valószínűleg jobban jár a tulajdonos, ha csendben átadja a céget, vagy annak kért részét, amíg szépen kérik.
A történetben a legpikánsabb, hogy a hírek szerint
a táskás ember maga Orbán Viktor volt, aki rokona számára kérte a Spar egy részét.
A Spar Austria csoport vezérigazgatója, Hans Reisch egy szaklapnak, a Lebensmittel Zeitungnak mesélte el, hogy „a miniszterelnök azt kérte a kereskedelmi multitól, engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.”
A Spar Austria erre úgy reagált, hogy sietve átszervezte a céget, „kisajátításbiztossá” téve azt.
Egy ilyen történet – amennyiben igaz – minden létező demokráciában minimum a kormány bukásával járna. Itt ilyesmitől persze nem kell tartanunk. És nem az osztrák Lebensmittel Zeitung aránylag alacsony olvasottsága miatt (innen is le a kalappal a 24.hu szerzői előtt a találatért!). Nem várható, hogy a miniszterelnöki furkósbotozásnak bármilyen következménye is lenne a kapzsi kormányfőre nézve. És ennek az az oka, amiért a Nemzeti Múzeum előtt megjelenő dühös nénik és bácsik igazából maguk is áldozatok. Amiért a kulturális életet fasiszta mintára átalakító törvénytervezet védelmében is őszinte aggodalommal a szívükön tódulnak majd ki az utcára. És amiért Orbán felvásárlási igényéről soha nem fognak hallani, vagy ha igen, akkor úgy keretezve, hogy „soros”, „dollárbaloldal”. Azaz
a valóságtorzítás brutális rendszere miatt,
aminek Bayer is része, és ami megakadályozza, hogy az Orbánék és családja viselt dolgairól az osztrák Lebensmittel Zeritungnál sokkal szélesebb kör értesülhessen.
A megoldás mi vagyunk!
Törley Kata és társai kirúgása a Kölcsey Gimnáziumból viszont azon ritka pillanatok közé tartozott, amikor áttört ez a monolit, amikor tömegek pillanthatták meg a valóság részleteit.
Törley Kata és társai – nem kizárt, hogy utolsó – tárgyalására március 26-án, kedden kerül sor a Fővárosi Törvényszéken, Budapesten, a Tölgyfa utca 1-3. alatt. Ez az az ügy, aminek kapcsán – sok szempontból – már most is sokat nyerhettünk: nem csak az összefogást, azt a közös akaratot nyertük, ami a ezt követően megnyilvánult az oktatás megújításáért folyatott küzdelmek során, de sokat tanultunk is belőle. Akár sikerrel járnak a munkaügyi perben a kirúgott pedagógusok, akár nem: megtudtuk a per során, hogy mennyire önkényesen, már-már karikatúraszerűen együgyű, ártó szándékkal indultak a retorziók azokban a hetekben az oktatásirányításban.
Ha teheted gyere te is a budapesti Tölgyfa u. 1-3. elé 26-án, kedden, reggel 8:00 órára: álljunk a kirúgott pedagógusok mellé ezekben az órákban!
Te még nem iratkoztál fel?! Lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel a hírlevelünkre, lemaradsz: