Szennyez

„Az, ami itt történik Gödön, bármelyik nap megtörténhet nálad is”

Egyáltalán nem a magyar kormány tájékoztatta a lakosokat. Nem is a gyár a helyieket. A gödi civilek a koreai sajtóból értesültek arról a hírről, hogy egy harmadik akkumulátorgyár építése kezdődhet meg Gödön.  

Egy koreai hírportálnak köszönhetően hozta nyilvánosságra Bodnár Zsuzsa akkumulátoripari szakújságíró a hírt, hogy a harmadik gyár építését tervezik Gödön.

Az értesülést jó darabig nem volt hajlandó kommentálni sem a kormány, sem a gyár – majd a Samsung SDI február 27-én megerősítette:

épülhet Gödön az újabb ipari létesítmény. 

A már öt esztendeje kitartóan küzdő gödi civilek minden lehetséges fórumon felszólalnak az akkumulátoripar ellenőrizetlensége és visszaélései ellen. Tavaly szeptemberben más – ahogy ők fogalmaznak – akkumulátorkárosult civil szervezetekkel szövetségbe lépve egy ernyőszervezetet hoztak létre, amelynek alapításáról a Vonalzó is beszámolt.

A tizenhárom vidéki település civiljeit magába foglaló Akkumulátorkárosult Települések Igazáért Szövetséget (röviden: AKÁR TE IS) 17 követelést fogalmazott meg az akkumulátorüzemek és a kapcsolódó ipari létesítmények szabályozásával és ellenőrzésével kapcsolatban. A követelések egy része első ránézésre abszurd: hogy lehet az egy követelés, hogy tartsák be a törvényeket és a jogszabályokat? Hol van itt az állam?

Ezen a területen az állam ugyanis megdöbbentően megengedő – és ez a liberális hozzáállás végzetes hanyagsággal párosul: a Samsung gyár például éveken át környezethasználati engedély nélkül működhetett. És ez alapvetően nem különösebben zavarta a hatóságokat.

Mindeközben a koreai üzem profitéhsége minden környezetvédelmi, társadalmi és a morális gátat átlép. Az üzemekben a gyártás során használt n-metil-pirrolidon (NMP) okozta környezetszennyezést már korábban is kimutatták a talajból,  de a legújabb hírek szerint 2021-ben* a gyár

88 tonnányit engedett a magzatkárosító vegyszerből a levegőbe, ami a megengedett határérték hetvenötszöröse

Az pedig, hogy ilyen mennyiségben szabadul ki mérgező anyag a gyárból, ki sem derült volna, ha a az a hatóságokon és a gyáron múlik.

Az Átlátszó erőfeszítéseinek köszönhetően kerülhetett napvilágra az a döbbenetes hír is, hogy a gyár a talajvízszennyezés ellenőrzésére szolgáló monitoringkutat egész egyszerűen betemette, és 2016 óta abból egyetlen egyszer sem vettek vízmintát. Ez azért is hajmeresztő, mert a Samsung saját méréseit fogadja el a hatóság a határértékek megállapítása során – a betemetett helyett pedig nem kötelezte új monitoringkút létesítésére a gyárat.**

A gyár nem csak vegyi- de zaj-szennyezésért is felelős. A folyamatos zúgás olyannyira erős, hogy még a kormány is elismerte, a Sasmsung zajszennyezése tarthatatlan, így tavaly decemberben felfüggesztették az éjszakai működést. A Samsung ezt a hatósági előírást sem tartotta be: a Göd-ÉRT aktivistái derítették ki, hogy a koreai üzem – nem is olyan csendben és nem is annyira a fű alatt – háborítatlanul működött tovább a tiltás ellenére is. 

A gödi civilek kitartóan folytatják az ellenállást. A valamikori kajakos bajnok, jelenlegi polgármester Kammerer Zoltánhoz közel álló kerületi lap nem számol be ezekről a problémákról, így az egyesület maga hozta létre a Göd-Érthetően elnevezésű lapot, amiben igyekeznek a lakosság tudomására hozni a gyárral és a településsel kapcsolatos legfontosabb híreket.

Ha szeretnéd támogatni a gödiek harcát, részt vennél benne, vagy olvasnál a munkájukról, keresd fel őket az erre a linkre kattintva megnyíló honlapjukon.

Az AKÁR TE IS 17 pontos követeléslistája

  1. A jelenleg üzemelő gyárakban, üzemekben, és  veszélyes anyag raktárakban a magyar törvények következetes és szigorú betartását és betartatását, valamint katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és munkavédelmi előírások szerinti működését!
  2. A lakosság és a munkavállalók már üzemelő létesítmények általi veszélyeztetésének azonnali megszüntetését, a dolgozók és a környéken élők biztonságát!
  3. A zajos gyárak, üzemek által elkövetett, évek óta tartó zajszennyezés azonnali megszüntetését, a zajos üzemrészek működésének kormányhivatal által történő felfüggesztését!
  4. A kibocsátási adatok folyamatos közzétételét, ezzel együtt nyilvános, és civilek által kontrollált levegő-, talajvíz- és zajmonitoring rendszert!
  5. A MoLaRi rendszernek valamennyi érintett gyár hatásterületeire történő kiépítését. Az érintett lakosság és a környező települések felkészítését egy esetleges havaria-helyzetben való cselekvésre!
  6. A Különleges gazdasági övezet intézményének megszüntetését!
  7. Kérjük vissza a gyár adóbevételeit (a védekezésre fordítható pénzeszközöket), valamint a város közigazgatási területén az önkormányzatot korábban megillető jogokat Gödnek és Iváncsának!
  8. A további akkumulátor-iparosítási kormányzati tervek azonnali nyilvánosságra hozatalát!
  9. Kártalanítást a gyárak 1 km-es körzetében élő lakosoknak a már  üzemelő létesítmények által okozott „szükségtelen zavarásért”, vagyis az életminőség romlásáért és az ingatlanok értékvesztéséért! 
  10. Társadalmi párbeszédet az akkumulátor-üzemek és kiszolgáló létesítmények ügyében!
  11. A hazai akkumulátor-ipar környezetvédelmi stratégiájának kidolgozását és nyilvánossá tételét!
  12. Lakott területek 12 km-es körzetében ne lehessen zavaró hatású, tűz- és robbanásveszélyes, és/ vagy súlyosan mérgező anyagokat felhasználó gyárakat, üzemeket létesíteni.
  13. A környezetvédelmi szabályok szigorítását; legyen kötelező minden akkumulátorgyár esetében környezeti hatástanulmány készítése!
  14. A komolytalan bírságolási gyakorlat helyett valódi szankciókat! Példaként veendő az Európai Központi Bank által kiszabott bírság, amely szerint az EKB az EU prudenciális követelményeit nem teljesítő bankokat pénzbírsággal sújthatja az előző üzleti évben elért teljes éves árbevétele 10%-ának mértékéig.
  15. A külföldi multik támogatásával szemben élvezzenek prioritást a magyar egészségügy, és oktatás, és lakossági közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztések!
  16. Legyen az állami támogatások mértékének függvénye, hogy a beruházó cég mennyire felel meg a magyar munkaerő-piaci igényeknek!
  17. Követeljük, hogy a felszín alatti víztestekből ipari célra  ne lehessen vizet kiemelni vízmérleg felállítása nélkül, valamint követeljük a vízbázis folyamatos monitorozását!

Kiegészítések a cikkhez (2021.04.05):

* A 2021-es adat három év „termése” – ennyi idő alatt került 88 tonna NMP a levegőbe. A 2021-es – egy évnyi – „adag” „mindössze” 86 tonna.

** A nyomásgyakorlásnak köszönhetően azóta újra létesült monitoringkút a területen – magával a monitoringgal azonban sajnos ugyanaz a helyzet: továbbra sincs független monitoring.

Te még nem iratkoztál fel?! Lehetetlen elérni téged a közösségi médiában. Ha nem iratkozol fel a hírlevelünkre, lemaradsz: