Ki állított olyat, hogy egy önkormányzat nem tehet semmit a jó oktatásért?
Sok önkormányzat dönt úgy, hogy nem vár ölbe tett kézzel az államra az oktatás ügyében. Hozzájárulásuk létfontosságú: gyakran csak a helyi támogatásnak köszönhető, hogy az oktatás minősége elfogadhatóvá tud válni egy-egy településen. A Tanítanék az ő vállalásaikat kezdte összegyűjteni: mintegy húsz önkormányzat vesz részt a projektben – aminek most, a választások előtt, talán még inkább tétje van.
Tény, az állam az intézmények többségét elvette az önkormányzatoktól. Igen, az intézmények része egy átgondolatlanul központosított rendszer része lett, más intézmények új, gyakran egyházi fenntartóknál működtek tovább. Az önkormányzatok kezelésében mára csak az óvodák maradtak.
Viszont egyáltalán nem igaz, hogy ebben a helyzetben ne tehetne valamit az önkormányzat az oktatásban – és ezt nagyon szépen bizonyítják azok a józsefvárosi és ferencvárosi programok, amelyeket az önkormányzatok indítottak. A Tanítanék két alapítója, Törley Kata és Pilz Olivér e két önkormányzatnál, egészen pontosan Pikó András nyolcadik, és Baranyi Krisztina kilencedik kerületi polgármestereknél járt, hogy áttekintsék az oktatással kapcsolatos vállalásaikat.
A Tanítanék még 2023-ban készíttetett egy átfogó felmérést arról, hogy milyen módon segíthetnék az önkormányzatok az oktatás működését. A felmérés eredménye magért beszélt:
Erről a Tanítanék konferenciát is szervezett, illetve körbejárta az önkormányzatokat annak érdekében, hogy felkérje őket, mutassák meg ők milyen vállalásokat tesznek az oktatásért a következő évben. Nagyjából húsz önkormányzat vállalta, hogy aláír egy vállalási listát. A projektben részt vevő települések polgármesterei egy olyan dokumentumot írnak alá, amiben bemutatják azokat az oktatást segítő programokat, amelyeket elindítanak az adott évben.
A Tanítanék most a ferencvárosi és a józsefvárosi polgármesteri hivatalokban járt, ahol aláírták a vállalásokat. A két önkormányzat átfogó és ambíciózus terveket valósított meg az elmúlt évben.
Pikó András polgármester és a józsefvárosi önkormányzat vállalásai széleskörűek – tartalmaznak ösztöndíj-programokat, pedagógusok és óvodai dolgozók számára folyósított fizetés-kiegészítést, játszótérfejlesztést, sőt lakhatás-támogatási rendszer működtetését is. Vállalásaik a már működő programjaikra épülnek rá, a dokumentum ezeket említi meg:
- A Befogadó Óvodák program és az ehhez kapcsolódó folyamatos módszertani fejlesztések.
- A Bursa Hungarica ösztöndíj összegének jelentős kiegészítése és saját ösztöndíjrendszer működtetése.
- A Balogh Paci Ösztöndíjprogram a rászoruló roma fiatalok támogatására.
- A Karácsony Sándor Közalapítvány működtetése, ennek révén a korszerű iskolai oktatás fejlesztésének támogatása.
- A Józsefvárosi Zsendülő Tanoda működtetése, melynek keretében nyári táborokat is szervez az önkormányzat.
- Az egyik iskolaudvar közösségi kertté alakítása önkormányzati forrásokból.
- A JóKer gyerek-és ifjúsági részvételi program.
Pikó ígérete szerint folytatja a fenti jógyakorlatokat, és újabb vállalásokat is tesz:
- Az Uniós forrásból megvalósított Befogadó Óvodák és JóKer programokat saját forrásból folytatjuk.
- A JóKer keretében gyerekrészvételi költségvetést szervezünk, Ifjúsági Tanácsot és gyerekbarát kerekasztalt hozunk létre.
- Bővítjük az ösztöndíjprogramokat, növeljük az önkormányzati kiegészítő támogatásokat.
- Múzeumpedagógiai programot finanszírozunk az egyik kerületi általános iskolában.
- Elinditjuk a Biztonságos Iskolautcák Programot, aminek keretében 2026 végéig a lakók bevonásával minden ezt igénylő kerületi intézmény előtt „sulizónákat” alakítunk ki, azaz bővítjük az iskolák előtti gyalogos- és leülős- felületeket.
- Az intézményeken belüli erőszak visszaszorítása érdekében folytatjuk és fejlesztjük a Nyugi ovi és a Békés iskolák programokat.
- A helyi igények és a környezeti szempontok figyelembevételével átfogó program készül a józsefvárosi játszóterek felújítására.
- Minél zöldebb játszótereket alakítunk ki és növeljük a korszerű, új játékok számát.
- Létrehozunk egy olyan, fogyatékos gyerekek számára is sokféle játékot tartalmazó, nagyméretű játszóteret, ahol fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek együtt játszhatnak.
- Átfogó lakhatási támogatási rendszert működtetünk, mely az albérletben élők lakhatását is támogatja.
- Lakásokat biztosítunk az állami gondozásból kikerülő fiatalok számára.
- Az önkormányzat minden óvodapedagógus fizetését már most is átlagosan havi 120 ezer forinttal egészíti ki, a többi óvodai dolgozóét pedig 90 ezer forinttal. Vállaljuk ennek az összegnek az inflációkövető emelését.
- Már ebben a ciklusban megemeltük az iskolakezdési támogatás összegét és kifizetjük minden 14 és 18 év közötti fiatal és ennél idősebb nappali középiskolába járó bérletét. Ezt a következő önkormányzati ciklusban is folytatjuk. Az iskolakezdési támogatást kiterjesztjük a középiskolát kezdőkre is.
- Anyagi támogatást nyújtunk a tanodát igénybe vevő hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Pikó Andrásék a Tanítanék ajánlásaira a következő vállalásokat tették:
- Már jelenleg is működtetünk oktatási kerekasztalt a tankerület és a kerületi iskolák bevonásával, amelyen részt vesznek az önkormányzat oktatásüggyel foglalkozó munkatársai, az önkormányzati óvodák vezetői, a szociális ellátórendszer illetékes munkatársai is. Vállalom, hogy ezt a fórumot
folyamatosan működtetjük és lakossági oktatási fórumot is összehívok. - A polgármesteri hivatalban jelenleg is van olyan dolgozó, akinek az oktatásüggyel és az annak szereplőivel való kapcsolattartás is a feladata, ezt a gyakorlatot fenntartom.
- Települési szintú diákönkormányzatot hozunk létre.
- Vállalom, hogy két év múlva ezen kezdeményezésekről, megvalósításukról és az elért eredményekről egy, a Tanítanék Mozgalom által szervezett konferencia keretében beszámolok.
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester egy tízpontos programot fogalmazott meg. Ezek között több olyan projekt is szerepel, amit a kerület már most is működtet. Az új ajánlásokkal kapcsolatban Baranyi a dokumentumban úgy nyilatkozott, hogy azokat esetleges megválasztásától számított két éven belül vezeti majd be. Az újraválasztásáért kampányoló polgármester ajánlatai a következők:
Baranyi Krisztina is vállalta, hogy két év múlva eredményeiket bemutatják a Tanítanék által szervezett konferencián.
A dokumentumokat a Tanítanék részéről Törley Katalin írt alá.