Pedagógustüntetés a budapesti Kossuth téren – 2016. február 13.

A második tüntetés, melyen a Tanítanék képviselői, Pukli István és Pilz Olivér felszólalt, ímmár a fővárosban zajlott a PSZ szervezésében. Az eső (és a hideg) ekkor sem kímélte a résztvevőket, ahogy ezt az eseményről készült videó is tanúsítja: https://www.youtube.com/watch?v=d4aEZNYA_0g&t=253s (A tanítanékosok beszéde 56:19-nél kezdődik.)

Pilz Olivér beszéde
2016. február 13. Budapest, Kossuth tér

Kedves Gyerekek!

Elmondok egy mesét, így dél körül, hátha akad olyan, aki sziesztájára készül, mint az egész napos biciklitologatásban megfáradt óvodások. És mivel nemzeti ügyről van szó, egy magyar népmesét. Szereplői nem Fanyűvő és társai, mert azt a történetet mindenki ismeri, hanem Halkszavú és Mindentudó, de mivel három a magyar igazság, legyen még egy, mondjuk Nagyszájú – ezt akár el is vállalnám, ha most diákszínpadosat játszanánk.

Szóval történt egyszer, nem is olyan régen, hogy Halkszavú és Mindentudó újra találkozott évekkel azután, hogy Mindentudó egy varázslatos papírt adott Halkszavúnak, olyat, amivel akár még egy iskolát is el lehet vezetni, ennek a papírnak a birtokosa főnöknek érezheti magát.

„Mi van? Elveszett a papírod, hogy nem érzed magad főnöknek?” – kérdezte olyannyira lágy hangon Mindentudó, hogy még padtársai is behúzták a nyakukat. „De igen, mondta Halkszavú, csak más is kellene még.” Persze Mindentudó nem tudhatta, hogy egy főnöknek nem elég manapság egy fejsimogatással megköszönni, ha valaki egész éven át jobban dolgozott, mint a többiek. Meg azt sem, hogy mostanság másfajta papírra is nagy szükség lenne az iskolákban. És hiába volt nála sokáig, talán túl sokáig is a bölcsek köve, mégsem hallott arról, hogy gáz lesz abból, ha valaki nem fizeti ki a gázt. S mivel tévedhetetlen volt, abban biztos lehetett, hogy mindenki pont ugyanannyi Erzsébet-utalványt és Szép-kártyát kap, hogy a július közepétől augusztus közepéig tartó 3 hónapos nyári szünetében alaposan kipihenhesse magát, függetlenül attól, hogy 22 vagy 26 órán át mondja a mesét egész héten át. 

Nagyszájú viszont kénytelen volt hallgatni, mert őt a véletlenek csalfa összejátszása kizárta az elmúlt órák eseményeiből, így a kerek történetet nem ismerhette. De majd megette a fene, mikor Mindentudó folytatta: „És miért kell így sikoltozni, ha fáj a kisujjad?”

Ekkor Nagyszájúból majdnem kibuggyant, hogy még jó, hogy sikít, mikor éppen egy életlen késsel nyiszálják tőből lefelé! Sőt már hallani, hogy a stihlfűrészeket is beindítottak (s csak remélhetjük, nem ellenünk fogják bevetni, hanem a szent tehenet finomhangolják vele egy kicsit)!

De hát Mindentudónál volt a szó. Nála, aki egyszer – oly hosszú és alapos egyeztetések után, hogy majdnem még a teájuk is kihűlt közben –, létrehozott egy csodálatos gépezetet. A munka során a viták azért voltak oly hevesek, mert a sok egymás mellett álló fél saját szavába vágva védte a másik már jó előre megbeszélt igazát.

Nektek is mondom kedves gyerekek, figyeljünk, hogy a Kerekerdőben ez még egyszer ne fordulhasson elő!

S a szerkezet csillogott-villogott, de aki közelebbről megtapasztalta, érezte, hogy vagy dán licensz alapján készült, vagy valami olyanból építették, amiből még várat sem lehet.

És bebizonyosodott, tényleg abból volt. Még a szolga és az alszolgák is elismerték, hogy baj van. Egyszer-kétszer maga Mindentudó is a világba kiáltotta, mikor véletlenül a bársonyszéke mellé huppant. De most védte gyermekét, ezt a nagy rakás gépezetet. „Nehogy már még a portás ellen se legyen elég a papírod!”

Hát a múltkor tényleg bejött a portás: „Jó lenne már befejezni ezt a szülői értekezletet, mert lejár a munkaidőm és kötelező bezárnom a bejárati ajtót!” – súgta oda élményét Nagyszájú Halkszavúnak, aki állta az egészről mit sem sejtő Mindentudó tekintetének záporozó nyilait és illendően meg is felelt neki.

Aztán végül hazamentek.

Nagyszájú kedvenc termei egyikébe lépve észrevette, hogy ferdén áll mögötte a tábla. „Ejnye, haszontalan kölkei – gondolta – már megint mit csináltatok!” Bepillantott a tábla mögé és akkor látta, hogy rengetegen vannak ott: sok tízezren bújtak oda. Gyerekek, szülők, kollégák, barátok – s érezte, hogy már nem csak egy kopott tábla van a háta mögött. Együtt akarnak valamit mind, együtt, még akkor is, ha esetleg más ösvényen lépdelnek is, de a céljuk közös: a legkisebbeknek szeretnének valami olyat adni, ami jobb útravaló, mint a hamuban sült pogácsa.

Aznap este Halkszavú nem tudott elaludni, pedig napok óta csak forgolódott ágyában. Azon rágódott, azt kellett-e tennie, amit tett, vagy megcsalta egy tünékeny délibáb? És barátok maradnak-e még a barátok, akikből oly sok lett hirtelen néhány hét alatt?

Közben Mindentudó a rábízott munka sikeres végrehajtásának tudatában elégedetten hajtotta párnájára fejét.

És most mindenki csukja be a szemét egy pillanatra és döntse el, kinek kíván megnyugtató szép álmokat!