Fáj, hogy nem lehet szabadon tankönyvet választani. Bár vannak a mostaniak között is jó tankönyvek, de nehéz megszokni őket, mert folyton változnak. A régi nem volt jó valamiért… Folyton változik vagy az érettségi vagy a NAT, és „hozzá kell igazítani” a tankönyvet. De mire megszoknám, és a napi munkát segítő rutinná válhatna a használata, megváltozik.
A rutin kétélű fegyver, de nem kell mindig a káros oldalát nézni!
Annyi minden változik a világban, a tananyagban, a diákok is évről-évre másmilyenek, újabb és újabb módszerekkel próbálkozunk, újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézni – ilyenkor a rutin bizony nagy segítség.
Gyakran kell rögtönözni is, mert olyan élethelyzet áll elő: trauma ér egy tanulót vagy egy egész osztályt, meglepetésszerű változások, hirtelen, ámde kötelező programok tűnnek elő a semmiből, vagy egyszerűen csak másként kelt fel a nap aznap. Ilyenkor jól jön(ne) a rutin: egy tankönyv, amiben tudod, hol mit keress, és nem csodálkozol el a tartalmán, hogy vagy eltűnt belőle valami, ami a múltkor még benne volt, vagy új dolgok kerültek bele. Vagy azért nem találod, mert egy új koncepció miatt másik évfolyam könyvébe, vagy legalábbis másik fejezetbe került, amit keresel. (Sőt, lehet, hogy a te könyvedben benne is van, a gyerekekében meg nem… mert idén nem szerezted be a legújabb kiadást.)
Többek között ez (is) volt az egyik oka, hogy nem csináltam meg a ped. 2-t. Egy évvel korábban mondjam meg, mit fogok pontosan csinálni azon az órán, amit meglátogatnak?
Épp ilyenek miatt zavar, ha valamit az utolsó lépésig nagyon korán meg kell tervezni. Mert a tanmenetnek van haszna: látjuk előre, mit mennyi idő alatt kell(ene) „leadnunk”, tanév közben figyelemmel tudjuk kísérni, ehhez képest mennyi a lemaradásunk. Nekem mindig van, hiszen a tanmenet egy tanítási szünetek és zavaró tényezők nélküli utópisztikus tanévre készül, ahol minden program, kompetenciamérés, házi szervezésű verseny és vizsga (stb.) órák után vannak – ugyanis a szorgalmas és motivált diákok másra sem vágynak, minthogy tanítás után még részt vegyenek ezen-azon.
Ilyen, előre megtervezendő dolog például a három TÉR1-vállalás. Idén az újdonsága miatt elég volt „csak” szeptemberben kitalálni, mi legyen az a három terület, ahol valami pluszt vállalunk, de most már a tanév végén elő kell állni vele, hogy a következő tanévben mik lesznek ezek a plusz feladatok.
Mondok egy példát: Ebben a tanévben az egyik ilyen vállalásnak egy kötelező iskolai ünnepség megszervezését terveztem. Nálunk az ünnepi műsorok osztályokra vannak kijelölve, ezért nagyon praktikus, ha olyan ünnepséget választ az ember, ahol tanítja az adott osztályt. A műsorom már megvolt, mert néhány hónappal korábban megszállt az ihlet és megírtam egy kis színdarabot, amit nem színjátszós diákokkal (nálunk nincs ilyen jellegű szakkör) is be lehet mutatni. Ez a kis darab megint nem volt előre eltervezve, ha előre tervezem, nem feltétlenül jön az ihlet rendelésre – és ezért is zavar a túlságos megtervezési kötelezettség. Na, de akkor most minden összetevő megvolt, a csillagok szerencsésen álltak… Ilyenkor várható valami gubanc. Szeptember első hetében egy kolléganő azonnali hatállyal felmondott (volt rá lehetősége, de ez most nem fontos), egy másik pedig örömhírt jelentett be, miszerint kisbabát vár, és már nem sokáig fog bejárni tanítani. Ez azt jelentette, hogy noha szeptemberben úgy látszott, minden szükséges tanár megvan, most hirtelen nagy ínség állt elő. Honnan lehet a tanév megkezdése után tanárokat leakasztani? Nem a megoldáson van a lényeg, de mindenféle machinációkat kellett végrehajtani: borult az egész tantárgyfelosztás. Mire az első héten megismerkedtem az új osztályaimmal, még újabbakat kaptam – mert így jobban meg lehetett oldani a kollégák hiányát (több szakom van: az egyik típusú óráim száma megnőtt a másik rovására). De ez azt is jelentette, hogy a műsorért felelős osztály elkerült tőlem. Így nehéz műsort szervezni! Szerencsére még nem voltunk túl a TÉR leadási határidején, meg lehetett változtatni a vállalásaimat. De mi lett volna, ha ez a lehetőség nem áll fenn?
Rajtam kívül álló okok miatt kellett változtatnom, de a pedagógiai munka során folyton hasonló helyzetek állnak elő. Egy rugalmas, problémakezelő rendszerben lehetne valós megoldásokat keresni… De jelenleg a kiskapukat vagyunk kénytelenek keresgélni.
pedagógusok teljesítményértékelési rendszere (rövidítése mindenképpen líraibb, mint a Pedagógiai Önértékelő CSoporté volt – a szerk.) ↩︎
