Sikerként könyveli el a kormány, hogy – számításaik alapján – csak 1205 pedagógus ment el a közoktatásból a státusztörvény hatására – legalábbis ez derült ki Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek adott interjújából. Megkérdeztünk három olyan tanárt, akik részt vettek tiltakozó akciókban korábban, vajon tényleg azért maradnak-e, mert már elégedettek a státusztörvénnyel.
A közoktatást könnyek között hagyta ott, a pedagógusképzéstől viszont nem távolodott el. Máig terjeszti a gamifikáció és a felfedeztető matematika igéjét. A címben nagymesternek hívjuk, bár biztos tiltakozna ellene: Barbarics Márta valóban sokoldalú, disszertációját például éppen az értékelésről írja. Ismerjük meg a szakembert, aki Palya Tamást is megnyerte a gamifikációnak.
Semjén javaslata lehet, eltünteti a szegregációt, de megszüntetni nem fogja.
Ezer meg egy okból adakoztunk már az óvodának, az iskolának, ahová a gyerekünk jár: mindenki ismeri a helyzetet. No de mennyit költünk valójában saját zsebből állami oktatásra?
Klebelsberg Kunóra előszeretettel hivatkozik a politika. A Fidesz-kormány a meglehetősen tragikus eredményeket felmutató intézményfenntartó központját is róla nevezete el – az örökösök elkeseredett tiltakozása ellenére is. A húszas évek nagy reformere olyan célokkal vágott neki a munkának, hogy majd a „húsz év múlva” végző tömegek megállják a versenyt más nemzetekkel, ne maradjunk le a szomszédaink mögött. Visszanézve Klebelsberg munkájára egy olyan oktatáspolitikus képe rajzolódik ki, akire ma is nagy szükség lenne.
Közel ezer fő megkérdezése után kijelenthetjük, hogy a kormány „tájékoztatóin” 2024 januárjára előre jelzett béremelés mértéke nem éri el az öt százalékot.
Akkor lehet szó közös oktatási szakszervezeti szövetségről, ha mindenki benne van – mondta Totyik Tamás arra a kérdésre, hogy lesz-e közös szakszervezet, vagy legalább unió.
A közéleti groteszk egészen új szintjére sikerült felverekednie magát Kozma Ákos doktornak: az állampolgári jogok biztosan meg lettek védve ma is!