Eljön, nem jön

Sem Magyar Péterék, sem a Fidesz nem jelent meg a civilek EU-vitáján

Hét párt képviseltette magát az “Otthonunk Európában, a civilek képviselete” elnevezésű rendezvényen, amelyet az Országos Közös Akarat (OKA) azért szervezett, hogy tagszervezeteik – és az érdeklődők – választ kaphassanak arra, mit várhatnak Európa parlamenti képviselőiktől, megválasztásuk esetén.

Nemtudásalapú

Az MCC propagandaintézmény, és így is viselkedik

A közel ezermilliárddal kitömött, viharos sebességgel terjeszkedő fideszes elitképző vezetői nem tudományos, de nem is oktatási szemszögből „vitáznak”. Az intézmény nem más, mint kísérlet arra, hogy egy velejéig korrupt rendszer alá valamiféle ideológiát tákoljanak. És ennek az árát is velünk fizettetik ki.

Helyi suli

Ott van esély jobb oktatásra, ahol az önkormányzat is beszáll

Közelednek az önkormányzati választások, indulnak a kampányok, szaporodnak az ígéretek, a postaládába dobott cetlikből következtetve olyan érzésünk lehet, minta a politikának fontosak lennénk hirtelen. No de ők honnan szerzik az információikat? Ki segíti őket az oktatással kapcsolatos kérdésekben?

Enni

Mindig zöldebb? – agrártüntetések, válság, élelmiszerkrízis

A mezőgazdaság az egyik legfontosabb emberi tevékenység, mégis gyakran lenézett tevékenység. Holott az élelmiszertermelés és minden, ami körülveszi, drasztikus átalakuláson megy keresztül napjainkban. Egyáltalán nem mindegy, hogy fogyasztóként hogyan viszonyulunk ehhez az ügyhöz – a jövőnk múlhat rajta.

« Előző oldal Következő oldal »